Bóha még mindig ontja a gólokat

2020. június. 12., 13:11   |    

Bóha még mindig ontja a gólokat

Közel az ötvenhez is futballozik Vollai Tamás, a Gyirmót korábbi, remek rúgótechnikájú labdarúgója. Jelenleg a Bana játékosa, ahol az elmúlt szezonban hét meccsen ötször talált a kapuba. Egyelőre nem is akarja befejezni a pályafutását.

Gyirmóton talán manapság is emlegetik a Bóha becenévre hallgató Vollai Tamás góljait, hiszen az aktuális ellenfelek már akkor a középkezdéshez készülődhettek, amikor ő még csak letette a tizenhatos környékén a labdát egy-egy szabadrúgáshoz. A rendkívüli rúgótechnikájú futballista még 2000-ben került a gyirmóti csapatba.
„Pápáról igazoltam a klubba, ahol aztán négy évig futballoztam. Mind a négy alkalommal – kétszer a megye egyben, kétszer az NB III-ban – nyertünk bajnokságot, s igazán remek közösség alakult ki. Nagyon jó csapatunk volt. A másodosztályban harminckét évesen már nem számoltak velem, váltanom kellett. Koroncóra, majd egy ideig Ausztriába kerültem. Utóbbit megbántam, akkor kint nem tudtak focizni, s a légiósoktól várták a csodát. Hazajöttem, s Győrszentivánon, majd a szomszéd megyében, Banán is játszottam” – nyilatkozta korábban a futballista, aki azóta sem tudott elszakadni a játéktól, 2014-ben Nagyszentjánosra igazolt, tavaly pedig visszatért a Komárom-Esztergom megyei II. osztályban szereplő Bana csapatába, ahol szinte ontja a gólokat. A kényszerszünetig hét mérkőzésen lépett pályára, s ötször talált az ellenfelek kapujába.
„A góllövés még megy szerencsére, a futás már nem annyira, igaz, az sose volt az erősségem. Okosan, rutinból oldom már meg a dolgokat, helyettem inkább szaladjon a labda” – mondja viccesen Vollai Tamás, aki szerint a gyirmóti évek voltak igazán meghatározók a a pályafutásában.
„Az, hogy négy év alatt négyszer lettem bajnok a csapattal, azt gondolom, mindent elárul. Bár nem a legmagasabb szinten nyertünk aranyérmeket, elsőnek lenni azt hiszem, bármilyen bajnokságban elismerésre méltó teljesítmény. Nagyszerű éveket tölthettem a gyirmóti együttesben” – tette hozzá a játékos, aki ugyan elégedett, de tudja, magasabb szintre is eljuthatott volna.
„Sokan mondták, hogy talán még az élvonalban is megálltam volna helyem, és ezt én is így vélem, de nem bánkódom már emiatt. Napjainkban is focizhatok, van egy gyönyörű kislányunk, s Nagyszentjánoson egy szép családi házban élünk” – tette hozzá a futballista, aki becenevét korábbi klubjának szertárosától kapta.
„A gyirmóti évek előtt jóval a Győrszentiván egykori szertárosa, Frick Tibor volt a »kereszt-
apám«, mert ahogy mindig, akkor is sokat morogtam. Többször megjegyeztem, hogy miért nincs elég labda, miért ebben vagy abban a szerelésben játszunk, amire azt mondta: úgy morgok, mint egy bolhás kutya.”
Tamás még nem tervezi pályafutásának lezárását.
„Úgy tudom, a következő idényben több új játékost igazolunk, így talán nem lesz annyira szükség rám. Persze, ha úgy adódik, szívesen beállok majd futballozni. Annyiból könnyebb a helyzetem, hogy az apósom az edző, így megérti, ha mondjuk csak egy félidőt szeretnék a pályán lenni. Még nem akarom a focit befejezni, az edzősködésen sem gondolkodtam, de nem kizárt, hogy valamikor majd átadjam a tapasztalataimat a fiataloknak.”
(Kisalföld)


További hírek

Szurkolóknak
Megyei foci – Harag nélkül távozik az edző Pannonhalmáról

2020-10-01 12:12:16

Megyei foci – Harag nélkül távozik az edző Pannonhalmáról

Hétvégén, a SFAC elleni hazai vereséget követően sejtelmes nyilatkozattal utalt lemondására Pék László a Megyei I. osztályban szereplő Pannonhalma edzője. A rutinos szakvezető érdeklődésünkre megerősítette: valóban feláll a kispadról, s már el is köszönt a játékosaitól.

Szurkolóknak
Sorsoltak a kupában

2020-09-10 20:27:35

Sorsoltak a kupában

Csütörtök este tartották a labdarúgó Magyar Kupa 6. fordulójának sorsolását.

Szurkolóknak
A SFAC nyerte a soproni kupaderbit

2020-09-03 13:31:23

A SFAC nyerte a soproni kupaderbit

Szerdán a 3. fordulót rendezték a Keglovich László Megyei Kupában.

Szurkolóknak
Soproni párharc a Keglovich-kupában

2020-08-31 11:15:39

Soproni párharc a Keglovich-kupában

Szerdán rendezik a Keglovich László Megyei Kupa 3. fordulóját.

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok