Zúzódással úszta meg az ijesztő sérülést

2017. október. 12., 13:53   |    

Zúzódással úszta meg az ijesztő sérülést

Sokan azt hitték, lebénult, miután magatehetetlenül esett a földre egy ütközés után hétvégén Czinder Dávid, a Győrszentiván fiatal futballistája.

Sokan azt hitték, lebénult, miután magatehetetlenül esett a földre egy ütközés után hétvégén Czinder Dávid, a Győrszentiván fiatal futballistája.

Ijesztő sérülés után kellett vasárnap mentőt hívni a győrszentiváni futballpályára. A helyi U19-es együttes Öttevény elleni bajnokiján Czinder Dávid,  a hazaiak játékosa olyan szerencsétlenül ütközött ellenfelével, majd esett a földre, hogy percekig szinte azt sem tudta, mi történt vele.
„Már a felugrás pillanatában éreztem, hogy baj lesz, és sajnos nagyon rosszul, a hátamra estem. Nem is tudtam felkelni, sőt, egy pillanatig azt sem tudtam, mi történt velem. Azt gondolom, sokkot kaphattam” – mesélte a 18 éves játékos. Hatalmas lett a riadalom, sokan azt gondolták, lebénult a fiatal futballista. Azonnal mentőt hívtak.
„Egy idő után azért már meg tudtam mozdulni, szerencsére mozgott a karom és a lábam. A mentők a kórházba vittek, ahol aztán megröntgeneztek. A vizsgálat, be kell vallanom, nagyon fájt, mert különböző pozíciókban röntgeneztek meg. Ketten sírtunk, én bent a fájdalomtól, az anyukám meg kint a folyosón, mert minden kihallatszott.”
A vizsgálatok szerencsére nem mutattak ki nagyon komoly bajt.
„Azt mondták, nagyon szerencsés vagyok, semmim sem tört el vagy repedt meg. A gerincoszlopom bal oldala zúzódott meg. Megúsztam ennyivel. A baj, hogy erre nincs más módszer, pihentetni, feküdni kell.”
A fiatal játékos már otthon gyógyul.
„A kórházban is csak feküdnék, anyukám ápoló, úgyhogy jó kezekben vagyok nála. A barátaim segítségével vasárnap este már hazajöttem. Az orvosok azt mondták, a focit jó ideig felejtsem el, de pontosan nem tudom, mennyit kell majd kihagynom. Lehet, pár hónapot, de az is lehet, fél évet. Szeretnék persze minél előbb visszatérni a pályára, de azt mondták, semmit se erőltessek.”
(Szeitz Tibor, Kisalföld)


További hírek

Általános
Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

2023-12-04 11:20:50

Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

December 2-3-án került megrendezésre Gyirmóton az Alcufer Stadionban, valamit a győri DAC pályán a Területi Amatőr Válogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT).

Általános
2021/2022 TAO kérelmi felület

2021-02-19 15:02:40

2021/2022 TAO kérelmi felület

Megnyílt a 2021/2022-es Elektronikus Kérelmi Rendszer

Általános
A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

2020-12-08 09:13:11

A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

A megyei első osztályban szereplő SFAC labdarúgók és stábtagok kezdeményezésére hétfőn a SFAC 1900 SE „főzte” az ebédet a soproni mentőállomás dolgozóinak.

Általános
TAO-tájékoztató Gyirmóton

2020-02-13 15:05:31

TAO-tájékoztató Gyirmóton

Február 22-én sportfejlesztési programok benyújtása, évértékelési elvek, elektronikus aláírás, ügyfélkapus rendszer témában tartanak TAO-tájékoztatót egyesületeknek.

Értesítők, információk

2024-04-09 15:17:31

Fegyelmi határozat (Április 9.)

2024-04-03 14:25:24

Fegyelmi határozat (Április 3.)

Szponzorok