Veretlenül várják a tavaszt

2016. január. 04., 16:37   |    

Veretlenül várják a tavaszt

A megyei II. osztály Keleti csoportban a Győrújbarát SE az első helyről veretlenül fordul az őszi szezonba, s talán a célegyenesig kitart a lendület. A csapat gépezetét két fogaskerék hajtja: Szekeres Krisztián és Lakatos Attila, akik a csapat edzői.

Győrújbaráton a tavalyi szezon végén nehezen tették túl magukat azon, hogy több mint 20 fordulón keresztül vezették a bajnokságot és végül be kellett érniük az ezüstéremmel. „Az új játékosok beilleszkedése jól sikerült nyáron. A védekezésünk a bajnokság eleji nehézségek után megerősödött, hiszen ismét a legkevesebb gólt kaptuk mindhárom megyei másodosztályt figyelembe véve is. Az egész ősz folyamán sokkal gólra törőbben játszottunk, mint a tavalyi szezonban, ebben nagy szerepe van támadóink kreativitásának. Hároméves folyamat végén jutottunk el idáig, és úgy gondolom, hogy méltán lehetünk büszkék a veretlenül megvívott fél szezonunkra” – kezdte Lakatos Attila edző. Kiemelkedőnek titulálja a tréner az első fordulóban a Pannonhalma ellen elért győzelmüket, mely hatalmas lökést adott a csapatnak. „Tavasszal is minden mérkőzést meg akarunk nyerni, ehhez továbbra is jó edzéslátogatottságra, fegyelmezettségre lesz szükségünk. Arra is fel kell majd készülnünk, hogy tavasszal már mi leszünk az a csapat, amelyet mindenki meg akar verni. Joggal bízhatunk a sikeres tavaszi folytatásban” – mondta az edző, aki játékosként is erősíti a csapatot. Nagy mozgás nem várható a keretben, egy kis vérfrissítés elképzelhető az egészséges versenyszellem megtartása miatt. Céljuk, hogy a megyei első osztályra jellemző követelménynek megfeleljenek, így nyáron további szponzorok bevonásával a magasabb osztályban is kipróbálják magunkat. „Nemcsak az első csapatunk, hanem egyesületünk is folyamatos fejlődésen megy keresztül. Az önkormányzat, az MLSZ és a klub elnökségének összefogásával a labdarúgópálya környezete fejlődésnek indult. A megújult öltöző mellett automata öntözőrendszert telepítenek a pálya alá, a villanyvilágítás további fejlesztése is tervben van. Az ifjúsági csapatunk is vezeti a bajnokságot, reményeink szerint a jövőben egyre több helyi fiatal kopogtat majd az első csapat ajtaján” – mondta bizakodva Lakatos Attila. (Kustor Réka, Kisalföld - Fotó: Járeb Jutka)

További hírek

Általános
Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

2023-12-04 11:20:50

Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

December 2-3-án került megrendezésre Gyirmóton az Alcufer Stadionban, valamit a győri DAC pályán a Területi Amatőr Válogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT).

Általános
2021/2022 TAO kérelmi felület

2021-02-19 15:02:40

2021/2022 TAO kérelmi felület

Megnyílt a 2021/2022-es Elektronikus Kérelmi Rendszer

Általános
A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

2020-12-08 09:13:11

A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

A megyei első osztályban szereplő SFAC labdarúgók és stábtagok kezdeményezésére hétfőn a SFAC 1900 SE „főzte” az ebédet a soproni mentőállomás dolgozóinak.

Általános
TAO-tájékoztató Gyirmóton

2020-02-13 15:05:31

TAO-tájékoztató Gyirmóton

Február 22-én sportfejlesztési programok benyújtása, évértékelési elvek, elektronikus aláírás, ügyfélkapus rendszer témában tartanak TAO-tájékoztatót egyesületeknek.

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok