Véget érnek az amatőr bajnokságok

2020. május. 04., 19:51   |    

Véget érnek az amatőr bajnokságok

Az MLSZ elnökség hétfői döntése értelmében az OTP Bank Liga a 26. fordulóval, a férfi Magyar Kupa pedig az elődöntőkkel folytatódik, valamint lejátsszák a Simple Női Ligában a BL-be jutásról döntő mérkőzéseket, viszont minden további országos és megyei bajnokságot, kupát és grassroots tornát lezárnak.

A Magyar Kupa döntőjének időpontja június 2. Az OTP Bank Ligában a Ferencváros két korábban elmaradt bajnokiját a Magyar Kupa elődöntőkkel azonos időszakban játsszák le, majd a bajnokság május 30-án indul újra a 26. fordulóval. A bajnokságot a tervek szerint június végéig kell befejezni, egy csapat két bajnoki mérkőzése között legalább 3 napnak kell eltelnie.
A férfi nagypályás bajnokságok közül az NB II és NB III-as bajnokságok esetében, a kiírás elveit követve, a félbemaradt bajnokságok záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és kiesőket, valamint a megyei első osztályokból a feljutókat az NB III-ba.
Annak érdekében, hogy országos szinten ne növekedjen drasztikusan az érintkezések száma, minden további országos és megyei bajnokság, kupa és grassroots torna lezárásra kerül. Több mérkőzést nem játszanak a csapatok. A tabellák jelenlegi állapotukban rögzülnek, és nincs hivatalos végeredmény, nincsenek helyezettek, nincs végeredmény alapján feljutó és kieső, a csapatok nem kapnak érmet és oklevelet.
A felfüggesztett megyei I. osztályú bajnokságok nem folytatódnak, a bajnokságok elmaradt és hátralévő mérkőzéseit nem rendezik meg. A megyei I. osztályú bajnoki táblázatok jelenlegi állapota a záró táblázat, a bajnokságoknak nem lesz hivatalos végeredménye, így nem lesznek bajnokok, érmesek, végeredmény alapján feljutók és kiesők sem. A záró táblázatok első helyén álló csapatok (összesen húsz) lesznek jogosultak a 2020/21-es idényben az NB III-as bajnokságba nevezni.
A 2020/21-es idényben a megyei I. osztályú bajnokságokra 2019/20-as megyei I. osztályú bajnokságokban részt vett csapatok (kivéve a fentiek alapján más osztályban induló csapatokat), valamint az NB III-ból kikerült csapatok nevezhetnek.

További részletek itt!

 


További hírek

Bajnokság
Az elődöntőket sorsolták a Keglovich kupában

Értesítők, információk

2024-05-07 14:20:17

Fegyelmi határozat (Május 7.)

Szponzorok