Győr-Moson-Sopron megye csapata nyerte az amatőrcsapatok országos tornáját, melynek fináléját Pécsett rendezték.
Válogatottunk a vasárnapi fináléban Bács-Kiskun legjobbjaival találkozott. A Baranya megyei igazgatóság honlapjának beszámolója szerint a játékosokon látszott, hogy rendkívül motiváltak, nagyon akartak, de az első félidőben főleg mezőnyben folyt a játék, nem sokszor forogtak veszélyben a kapuk. A fordulás után a büntetőterületen belül egy buta szabálytalanságot követett el egy Bács-Kiskun megyei védő, így következhetett a jogosan megítélt büntető. Az ellenfél játékosa Rigó Dávid higgadtan gurított a hálóba A mérkőzésnek jót tett a gól, mert még nagyobb fokozatra kapcsoltak a csapatok, főleg a hátrányban futballozó Bács-Kiskuniak, amelynek a 76. percben meglett a gyümölcse, Kohány Balázs talált a hálóba és egalizálta az eredményt. A fennmaradó szűk negyedórában a csapatok mindent megtettek a győzelemért, néha kicsit többet is, szükség volt Andó-Szabó Sándor határozott fellépésére is olykor. A mérkőzés végéig az eredmény már nem változott, így következhettek a mindent eldöntő 11-es rúgások.
A maratoni hosszúságú büntetőpárbajból Győr-Moson-Sopron megye válogatottja jött ki győztesen.
Bács-Kiskun megye–Győr-Moson-Sopron megye 1-1 (0-0) - tizenegyesekkel 10-11
A mérkőzés jegyzőkönyvét itt találják meg olvasóink.
Galéria a döntő képeiről itt található.
A bronzmérkőzésen: Tolna megye–Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-2 (1-1)
A tornagyőztes megye válogatottja - vagyis Győr-Moson-Sopron csapata - képviseli majd Magyarországot a 2018/2019-es 11. UEFA Régió Kupa küzdelmeiben.
2025-10-01 14:33:58
2025-08-07 12:27:31
2025-07-22 09:14:02
2025-10-01 13:48:07
2025-10-01 11:04:50
2025-09-24 08:35:54
2025-09-23 13:46:57
2025-09-18 13:15:51
2025-09-16 10:59:28