Két, háromnapos edzőtábort is tartottak nemrég Töltéstaván utánpótláskorú játékosoknak.
Az U11-es korosztályban öt megyei alközpont legjobbjai vehettek részt az összetartáson, majd az OTP Bank Bozsik-program keretein belül az alközpontok alatti, 2. számú megyei U13-as válogatott tagjai számára szintén háromnapos tábort rendezett az MLSZ.
Az U13-asoknál 14 egyesületből 23 játékost hívtak meg, a táborvezető Talabér Tamás alközpontvezető volt az Üstökös FC-ből. Az U11-es korosztályban hat egyesület 23 labdarúgója kapott felkészítést, a táborvezető Bencze Károly gyirmóti alközpontvezető volt. A tábor szakmai munkáját Csáki László irányította.
"Célunk a kiválasztás előkészítése és lehetőség biztosítása volt a csoportokban fejlődő gyerekeknek, hogy válogatott szinten is meg tudják mutatni a tehetségüket, illetve érezzék, hogy az adott szint is kiugrási lehetőséget nyújt azok számára, akik alázattal, hétről-hétre kiemelkedő teljesítményt nyújtanak az edzéseken és tornákon - fogalmazott Csáki László. - Az edzések mellett közösségi programok illetve mérkőzések megtekintése is a program része volt. Az edzéseket az alközpontvezető, illetve régiós szakmai vezető és meghívott felkészítőedzők tartották. Mindegyik korosztályban több tehetséges játékost fedezhettünk fel, akik előtt újabb perspektívák nyílhatnak a jövőben, ha a tehetséggondozásban aktívan részt vesznek a nevelőegyesületek illetve a felkészítőedzők is. A sikeres lebonyolításában vitathatatlan érdemei voltak a Land Plan szálloda tulajdonosának, illetve alkalmazottainak és nem utolsó sorban Töltéstava polgármesterének, akiknek ezúton köszönjük a segítséget és a támogatást."
2025-10-06 09:33:19
2025-10-01 14:33:58
2025-08-07 12:27:31
2025-10-22 09:50:08
2025-10-21 13:50:11
2025-10-16 09:31:44
2025-10-16 08:10:01
2025-10-08 10:08:39
2025-10-07 13:38:23