Születésnap gyásszal

Keglovich László Sopronban kezdte labdarúgó-pályafutását, majd 18 évesen került Győrbe, ahol másfél évtizeden át meghatározó játékosa lett a Győri Vasas ETO csapatának. Tagja volt az 1963-ban magyar bajnokságot nyert gárdának, háromszoros MNK-győztes, BEK-elő-
döntős és ezenkívül nemzetközi kupatalálkozókon olyan csapatok ellen szerepelt, mint a Barcelona, a Milan vagy a Fiorentina. 1968-ban szerepelt az olimpiai válogatottban és tagja volt a mexikóvárosi olimpián aranyérmet szerzett csapatnak.  Múlt hét vasárnap ünnepelte 78. születésnapját.
– Hogy van? – kérdeztük  a korábbi  olimpiai bajnok labdarúgót.
– Köszönöm, viszonylag jól, bár épp most a kórházban vagyok. Egy urológiai beavatkozás miatt kellett befeküdnöm, de már túl vagyok rajta – árulta el Keglovich László.
– Sokan felköszöntötték?
– Szerencsére rengetegen. Nagyon jólesett, hogy sokan gondoltak rám.
– Egyvalaki biztosan hiányzott. A napokban elhunyt Palotai Károlyra gondolunk.
– Valóban. Karcsival már nem tudtam beszélni... Itt hagyott bennünket. Tudtam, hogy nagyon beteg, mégis váratlanul, fájdalmasan ért a halála.  Fantasztikus ember, kiváló sportoló, nagyszerű csapattárs volt. Igazi jóbarát, akivel persze sokszor zrikáltuk is egymást.
– Úgy tudni,  kertszomszédok is voltak.
– Nyúlon volt hétvégi házunk. Kipróbáltuk, milyen szőlősgazdának lenni. Mindegyikünk a saját borát dicsérte,  de az igazság az,  Karcsinak nem is volt fehérbora, kénytelen volt az enyémet elfogadni.
– Szinte nem volt hétvége, hogy ne látták volna önöket együtt egy-egy bajnokin.
– Gyakori vendégek voltunk az ETO és a Gyirmót stadionjában is. Ezentúl sajnos már egyedül kell meccsre járnom. De menni fogok, legalábbis, amíg tudok.
– Mit gondol, lesz egyszer legalább annyira sikeres és meghatározó a magyar futball, mint az önök idejében volt?
– Ha lesz is, én azt már nem érem meg. Valamit nagyon elszúrtunk az utánpótlás-nevelés terén. Akadnak persze ügyes gyerekek, de a tehetség önmagában nem elég. Hiányzik a szorgalom, az elkötelezettség. Az olyan futballisták, mint például Fehér Miki volt.
(Szeitz Tibor, Kisalföld)