Szívesen látná újra az élvonalban az ETO-t

2016. szeptember. 19., 12:45   |    

Szívesen látná újra az élvonalban az ETO-t

Minden idők egyik legjobb játékvezetője, Palotai Károly a napokban volt nyolcvanegy éves. Ha teheti, ott van egykori csapata, az ETO mérkőzésein, pedig manapság csupán a harmadosztályban szerepelnek a zöld-fehérek.

Palotai Károly Békéscsabán ismerkedett meg a labdarúgással és 1955-ben egy nagykabát áráért vette meg az ETO a nevelőegyesületétől. Onnantól kezdve, a majd kétéves freiburgi kitérőt leszámítva – aminek a németnyelv-tudását is köszönheti –, csak győri színekben futballozott. Tagja volt az 1963-as bajnokcsapatnak, a BEK-ben az elődöntőig jutott együttesnek. Csapatkapitányként a hatvanas évek sikergárdájának vezéregyénisége volt. Csakúgy, mint a magyar olimpiai válogatottnak, amely 1964-ben aranyérmet szerzett a tokiói ötkarikás játékokon. A győri fedezet legnagyobb pechjére a döntő előtti utolsó edzésen megsérült, így a fináléban nem léphetett pályára. Az akkori szabályok szerint csak a döntőben szerepelt tizenegy kapott aranyérmet, így Palotai arany nélkül maradt. Az ETO és a győri baráti kör a hivatalos engedélyek birtokában elkészíttette számára az érem másolatát, amit Palotai Károly azóta is nagy becsben tart, hiszen azt mondja, abban a szurkolók szeretete is benne van. Játékvezetőként is irigylésre méltó karriert futott be, amit többek között három világbajnoki, két olimpiai részvétel, két BEK-, egy KEK-, egy UEFA-kupa- és egy Szuperkupa-döntő vezetése fémjelez. – Meglepődött? – kérdeztük Palotai Károlyt az ETO–Debrecen kupamérkőzés után, amelyen a harmadosztályú Rába-partiak legyőzték és kiejtették az NB I-es Lokit. – Bevallom, igen. Nem gondoltam volna, hogy ilyen eredmény születik. Jó volt látni azt az akarást, küzdelmet a pályán, amit eddig az NB III-ban nem mindig tapasztaltam a csapattól. – Minden mérkőzésen ott van az ETO Parkban? – Ha tehetem, igen. Nekem Békéscsaba és Győr az otthonom. Sajnos nemrég váratlanul meghalt a feleségem. Ötvenhat év házasság után egyedül maradtam. Nagyon hiányzik. Az egyik fiam a családjával Budapesten, a másik pedig Münchenben él. Szerencsére a barátaim, egykori kollégák, Bay Ferenc, Kőrös László gyakran hívnak, menjünk ki együtt ETO-meccsre. – Nem furcsa, hogy most csupán a harmadosztályban láthatja az ETO-t? – Hogyne lenne az. Az Újpest mellett a győri csapat volt, amely a legrégebb óta szerepelt megszakítás nélkül az élvonalban. Rengeteg izgalmas, jó meccset láthattam az első osztályban. Az NB I azért más kategória. Hogy miképp jutottunk el idáig, arról persze megvan a véleményem, de mivel úgysem tudnék rajta változtatni, s nem tudtam segíteni sem, nem foglalkozom ezzel. Ami biztos, ennek a csapatnak nem az NB III-ban, de még csak nem is a másodosztályban lenne a helye. Bízom benne, minél előbb feljebb is léphet. – Ahogy a válogatott is, amely a vártnál jobban szerepelt a franciaországi Európa-bajnokságon. – Jó volt látni azt a magabiztos, önbizalommal teli játékot, amit a nemzeti csapat produkált. Rég vártunk már valami hasonlóra. Az már más kérdés, hogy ez egy megalapozott vagy kifutott eredmény volt-e. Ami számomra nagyon szimpatikus volt még, az a szurkolók hozzáállása. Megható volt, mennyien és hogyan szurkoltak az együttesnek. A futballisták is ízelítőt kaptak abból, milyen is, amikor tömegek állnak mögöttük. Volt játékosként tudom, hogy ez mennyire fontos. – Elkezdődtek a világbajnoki selejtezők. Ott lehetünk egy újabb világversenyen? – Ezt nem merném kijelenteni. Az első meccsen nem sikerült a három pontot megszerezni, aminek több oka is volt. Meglátjuk, a folytatásban mit tud majd nyújtani ez a kicsit átalakuló együttes. Ahogy sok magyar szurkoló, én is nagyon örülnék, ha ott lehetnénk megint egy világbajnokságon. – Ha a csapat nem is biztos, várhatóan magyar bíró lesz a vb-n. Kassai Viktor évek óta az elithez tartozik, s mindig akad egy-egy magyar játékvezető a legjobbak között. – Valóban így van, s talán ebben nekünk, elődöknek is van egy kicsi szerepünk. Jó, hogy akadnak példaképek a fiatalok előtt. Nagyszerű szakma ez, amivel sok helyre el lehet jutni. Kassai Viktor remek játékvezető, s remélem, ezt a világbajnokságon is meg tudja majd mutatni. Ami kicsit bánt, hogy jelenleg nincs győri bíró idehaza a legjobbak között. Remélem azonban, hamarosan ez is megváltozik.

További hírek

Általános
Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

2023-12-04 11:20:50

Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

December 2-3-án került megrendezésre Gyirmóton az Alcufer Stadionban, valamit a győri DAC pályán a Területi Amatőr Válogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT).

Általános
2021/2022 TAO kérelmi felület

2021-02-19 15:02:40

2021/2022 TAO kérelmi felület

Megnyílt a 2021/2022-es Elektronikus Kérelmi Rendszer

Általános
A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

2020-12-08 09:13:11

A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

A megyei első osztályban szereplő SFAC labdarúgók és stábtagok kezdeményezésére hétfőn a SFAC 1900 SE „főzte” az ebédet a soproni mentőállomás dolgozóinak.

Általános
TAO-tájékoztató Gyirmóton

2020-02-13 15:05:31

TAO-tájékoztató Gyirmóton

Február 22-én sportfejlesztési programok benyújtása, évértékelési elvek, elektronikus aláírás, ügyfélkapus rendszer témában tartanak TAO-tájékoztatót egyesületeknek.

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok