Összefogást vár az új edző Csornán

2017. október. 14., 12:10   |    

Összefogást vár az új edző Csornán

Kilenc fordulót követően utolsó előtti helyen áll a tabellán az NB III Nyugati csoportban szereplő Csornai SE.

Kilenc fordulót követően utolsó előtti helyen áll a tabellán az NB III Nyugati csoportban szereplő Csornai SE.
A klub elnöksége a múlt héten leváltotta a korábbi edzőt. Bognár Zsoltot – aki az utánpótlás-nevelésben továbbra is klub alkalmazásában marad – Horváth Dénes követi a kispadon.
Horváth Dénes edzőként a DAC-nál érte el eddigi legnagyobb sikerét: a csapatot a megyei első osztályból egészen az NB II-ig vezette. Többek közt az ETO U19-es csapatát is irányította, legutóbb a megyei I. osztályú Lipót-Pékség szakvezetője volt.
– Meglepődött, hogy viszonylag gyorsan rátalált egy új csapat? – kérdeztük az újdonsült edzőt.
– Kicsit igen, hiszen tisztában voltam azzal, hogy szezon közben csak ott váltanak edzőt, vagyis onnan kereshetnek, ahol baj van. Azzal számoltam, hogy majd télen lehet új csapatom. Lipótról egy elbukott kupamérkőzés után a bajnokság kezdete előtt két nappal távoztam. Sajnáltam ezt, hiszen az ottlétem óta a legerősebb keretet sikerült kialakítani, amely azóta is sikert sikerre halmoz. Pályafutásom során egyébként csupán egy alkalommal kerültem hasonló időszakban csapat élére. Akkor Nyúlon kértek fel, s bár az addigi nyolchoz tizenhat pontot tettünk, nem sikerült a bennmaradást kiharcolni.
– Nyilván most sem lenne elégedett, ha ez nem sikerülne Csornán.
– Egyértelmű a célkitűzés, szeretnénk minél hamarabb felzárkózni a középmezőny-
höz. Hétfőtől álltam munkába, össze kell még csiszolódnunk a csapattal, a játékosokkal, úgy hogy közben eredményesek is legyünk.
– Sokak szerint jó játékosok alkotják a keretet Csornán, a szezont mégis nagyon halványan kezdte a társaság.
– Komoly sérüléshullám sújtja a csapatot, ráadásul többek közt azok a kulcsjátékosok estek ki, akiket a szezon előtt távozók pótlására igazoltak. Az NB III úgynevezett félprofi osztály, ahol a fiókcsapatok miatt is nagyok a különbségek. Nekünk azonban épp az állandóság lehet az erősségünk. Egyedül persze én sem tudok csodát tenni. Csak együtt tudunk előbbre lépni. A következetes, fegyelmezett munkában hiszek.
(Kisalföld. Fotó: Járeb Jutka)


További hírek

Általános
Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

2023-12-04 11:20:50

Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

December 2-3-án került megrendezésre Gyirmóton az Alcufer Stadionban, valamit a győri DAC pályán a Területi Amatőr Válogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT).

Általános
2021/2022 TAO kérelmi felület

2021-02-19 15:02:40

2021/2022 TAO kérelmi felület

Megnyílt a 2021/2022-es Elektronikus Kérelmi Rendszer

Általános
A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

2020-12-08 09:13:11

A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

A megyei első osztályban szereplő SFAC labdarúgók és stábtagok kezdeményezésére hétfőn a SFAC 1900 SE „főzte” az ebédet a soproni mentőállomás dolgozóinak.

Általános
TAO-tájékoztató Gyirmóton

2020-02-13 15:05:31

TAO-tájékoztató Gyirmóton

Február 22-én sportfejlesztési programok benyújtása, évértékelési elvek, elektronikus aláírás, ügyfélkapus rendszer témában tartanak TAO-tájékoztatót egyesületeknek.

Értesítők, információk

2024-04-09 15:17:31

Fegyelmi határozat (Április 9.)

2024-04-03 14:25:24

Fegyelmi határozat (Április 3.)

Szponzorok