Műfüves pályát avattak Fertőszentmiklóson

2024. október. 07., 14:38   |    

Műfüves pályát avattak Fertőszentmiklóson

Pár évvel ezelőtt az összeomlás szélén állt Fertőszentmiklóson a labdarúgás, napjainkban pedig már százhetven igazolt játékosa van a klubnak. A nagy változás köszönhető az új elnökségnek, Tóth István elnöknek, valamint a támogatóknak. Munkát, időt nem kímélve építették újjá a sportágat a városban.

Szorgalmas tevékenykedésüknek köszönhetően komoly tervekbe vágtak, s lépésről lépésre haladnak előre. A vezetés gyorsan felismerte, hogy alulról építkezve kell kezdeni az megújulást. Nagy hangsúlyt fektettek és fektetnek saját utánpótlásuk nevelésére, további támogatók megnyerésére, jó kapcsolat ápolására a város vezetésével. Mára kezd kiegyenesedni az egyesület, az utánpótlásban már százhúsz fiatal bontogatja szárnyait. Visszatértek megérdemelt helyükre, a megyei első osztályba, második csapatuk a megyei harmadosztályban játszik, az ifjúságiak a megyei bajnokság különböző osztályaiban szerepelnek.

A tervek megvalósításának első lépéseként területet kaptak az önkormányzattól, majd közös összefogásból – MLSZ, a szövetség vármegyei igazgatósága és a kivitelező jóvoltából – elkészült a kiváló minőségű 20x40-es műfüves labdarúgó pálya, melynek átadása a napokban megtörtént. Az avatáson megjelent Horváth Tibor, a város polgármestere, Horváth László, az MLSZ vármegyei igazgatója, Családi János a Csorna SE elnöke, az igazgatóság elnökségének tagja, valamint Winkler Péter a MITE elnöke, a kivitelező cég vezetője.

Köszöntő beszédében Tóth István sportköri elnök mindenkinek megköszönte a segítséget és a kitűnő munkát. "Álmaink első lépése sikeresen megtörtént, de a következő évekre is tervezünk a fejlődést szolgáló infrastrukturális beruházásokat" - mondta.

Horváth Tibor örömét és köszönetét fejezte ki a klubvezetésnek azért, hogy néhány év alatt rendbe tették a nagy múltú egyesületet. Reális célokat tűznek maguk elé, s ennek első lépése a műfüves pálya elkészülte. További terveket is megemlített a városvezető, hiszen közös céljuk, hogy egyre több gyermek futballozzon Fertőszentmiklóson.

Horváth László: "Az MLSZ infrastrukturális fejlesztési terve teszi lehetővé a megújulást, a további beruházásokat is támogatjuk, amennyiben lehetőségeink engedik. A legfontosabb, hogy sok gyermek játszhasson kulturált körülmények között."

Családi János: "A megszűnés határán volt a klub. Örülök megújulásnak, mert ez a jövő záloga."

(Forrás: Kisalföld, Fotó: Páder Vilmos)


További hírek

Bajnokság
Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

2024-12-20 09:26:48

Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

Bajnokság
UEFA

2024-12-18 09:40:00

UEFA "C" tanfolyam 2025 Tavasz

Bajnokság
MLSZ TAO Ellenőrzési Osztály zárva tartás

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok