Megyei foci – Feljuthat az ETO Akadémia az NB III-ba

2020. október. 14., 14:35   |    

Megyei foci – Feljuthat az ETO Akadémia az NB III-ba

A Duna Takarék megyei I. osztályban idén teljesen felborultak az erőviszonyok. Az amatőr státuszú csapatok között induló ETO Akadémia eddig veretlenül vezeti a bajnokságot, és ha meg is nyeri azt a szezon végén, egyesek szerint – egy szabályra hivatkozva – nem juthat fel az NB III-ba.

A megyei élvonal versenykiírása szerint csak az első helyezett csapat kap jogot, hogy osztályozót játsszon az NB III-as indulásért.

„Jelenleg azonban nincs érvényben olyan szabályozás, ami szerint két osztály különbségnek kellene lenni egy klub két felnőttcsapata között és tiltaná, hogy az ETO Akadémia a szezon végén feljusson. Így ha az ETO Akadémia megnyeri a megyei I. osztályú bajnokságot és vállalja az osztályváltást, akkor jövőre indulhat az NB III-ban. A második helyezett csapat semmiképp nem játszhat a magasabb osztályba jutásért” – fogalmazott a megyei igazgató, aki kiemelte: azonos osztályokban természetesen nem szerepelhet a WKW ETO és az ETO Akadémia.

„Úgy gondolom, egyelőre nem kell a feljutón gondolkodni, mert még csak kilenc forduló telt el a bajnokságból és sok van hátra. Ősszel még hét mérkőzést játszanak terv szerint a csapatok – lesz ugyanis egy tavaszról előrehozott forduló –, az még másfél hónap. Inkább az most az elsődleges, hogy menjen végig a bajnokság és ne kelljen a járvány miatt leállítani az amatőrbajnokságokat” – tette hozzá.

Ami a versenyszabályzatban foglaltak szerint szintén fontos információ lehet, hogy amennyiben a megyei I. osztály bajnoka nem lép feljebb, és az NB III-ból megyei csapat vagy csapatok esnek ki, illetve az MLSZ bajnokságaiból ide neveznek, akkor az egyébként búcsúzó három együttes mellett ennek megfelelően további csapatok eshetnek ki a megyei II. osztályba; bár ennek a forgatókönyvnek kicsi a valószínűsége.

(Forrás: Kisalföld)

 


További hírek

Bajnokság
Az elődöntőket sorsolták a Keglovich kupában

Értesítők, információk

2024-05-07 14:20:17

Fegyelmi határozat (Május 7.)

Szponzorok