Kedden délelőtt az MLSZ telki edzőközpontjában tartották meg a szövetség 2017-es rendes közgyűlését.
Csányi Sándor értékelő beszédében elmondta: folytatódik a női labdarúgás fejlesztése, az MLSZ női BL és női Eb rendezésére is pályázik, 2018-tól a női felnőtt csapatok indítását is előírja a szövetség az NB I-es és később NB II-es klubok számára.
A közgyűlés hivatalos része előtt az UEFA részéről Angelo Rigopoulos köszöntötte a megjelent küldötteket, és kiemelte az európai és a magyar szövetség évekre visszanyúló remek kapcsolatát, közös projektjeit, illetve a magyar futball egyre javuló eredményeit. Ezt követően Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke mondott beszédet, melyben úgy fogalmazott: a magyar olimpiai család kiemelt tagjaként kezeli a labdarúgást, a MOB nagyra tartja az MLSZ törekvéseit, fejlesztéseit.
A technikai szavazásokat követően a küldöttek megnézték az MLSZ bizottságainak elmúlt egy évéről szóló filmösszeállítást, majd elfogadták a szövetség tevékenységéről szóló szakmai beszámolót, a könyvvizsgálói jelentést, valamint a Felügyelő Bizottság jelentését az egyszerűsített éves beszámolóról és a közhasznúsági mellékletről, az egyszerűsített pénzügyi beszámolót, illetve a közhasznúsági mellékletet. A közgyűlés elfogadta a szakmai és pénzügyi tervet, valamint a Felügyelő Bizottság jelentését a soron következő évi pénzügyi évről.
A teljes cikk
itt olvasható