Május lehet a legkésőbbi időpont

2020. április. 01., 10:56   |    

Május lehet a legkésőbbi időpont

Nem tudni, mikor folytatódhatnak idehaza az élvonalbeli, a másod- és harmad­osztályú pontvadászatok, de sokakat érint és érdekel, mi lesz a szüneteltetett alacsonyabb osztályú bajnokságok sorsa.

Angliában a napokban 66 alacsonyabb osztályú klub írta alá azt a nyílt levelet, amelyet az ország labdarúgó-szövetségének (FA) címeztek. Az érintettek azt nehezményezik, hogy az FA a harmadosztálynál alacsonyabb ligákat – illetve a női bajnokságokat – azonnali hatállyal befejezettnek nyilvánította, az eredményeket pedig törölte. Ennek eredményeképpen 91 különböző pontvadászatban nem hirdetnek majd bajnokot, illetve nem lesznek kiesők és feljutók. A levelet aláíró csapatok szerint az FA-nek nem kellett volna ilyen gyorsan döntést hoznia az ügyben, és kérik a szervezetet a közös álláspont kialakítására.
Itthon egyelőre ilyen döntés nem született.
„Mindaddig, amíg az MLSZ nem hoz újabb döntést, a hivatalos álláspont, hogy felfüggesztettnek kell tekinteni a bajnokságokat – mondta érdeklődésünkre Horváth László, a szövetség megyei igazgatója. – Ez azt jelenti, hogy folytatható a szezon, ha megszűnik a veszélyhelyzet. Ezzel együtt úgy vélem, május eleje lenne az a legkésőbbi időpont, amikor el kellene kezdeni a folytatást. Ebben az esetben hétközi fordulókat is be lehetne iktatni, egy későbbi újrakezdés esetén azonban nem maradna idő befejezni a bajnokságokat. Mivel azonban nálunk még nem is tetőzött a járvány, személy szerint nem sok esélyt látok arra, hogy május elején folytatni tudnák a szezont a csapatok.”
(Kisalföld)


További hírek

Bajnokság
Az elődöntőket sorsolták a Keglovich kupában

Értesítők, információk

2024-05-07 14:20:17

Fegyelmi határozat (Május 7.)

Szponzorok