A Duna Takarék megyei első osztályban őszi bajnok SC Sopron közös megegyezéssel szerződést bontott Takács Gábor vezetőedzővel.
Az okokról Csiszár Ákos, a klub elnöke nem kívánt nyilatkozni, de a szerződésbontás tényét megerősítette. A Takács Gábort váltó szakember kilétét egyelőre nem tudni, annyi bizonyos, hogy a piros-fehérek új szakmai vezetéssel kezdik meg a téli felkészülést.
Új szakvezetővel vág majd neki a következő évnek a Jánossomorja is. A tabellán negyedik helyen álló együttes eddigi edzője a vasárnapi, Pannonhalma elleni 3–0-ás győzelem után búcsúzott el a csapattól.
„Kicsit belefáradtam, van több oka is a távozásomnak. A csapat jól működött, de nem lehet az embernek mindig a szívére hallgatnia. Sok sikert kívánok a játékosoknak, s kívánom minden edzőnek, hogy ilyen csapattal tudjon dolgozni. Mindenkitől, a városvezetéstől, a szurkolóktól azt kérem, ezeket a fiúkat ne hagyják cserben, segítsék őket” – fogalmazott Varga Róbert (a képen jobbra), a JTV-nek.
„Elégedettek voltunk Varga Róbert munkájával, jó csapatot vehet majd át az őt váltó edző – mondta Kiss Sándor, a jánossomorjaiak elnöke. – Az élmezőnyben telelünk, s mi kaptuk a legkevesebb gólt a bajnokságban. Hogy ki lesz az új tréner, még nem tudom, nem vagyok annak a híve, hogy szezon közben máshonnan csábítsunk el edzőt. A terv, hogy olyan szakvezetőt találjunk, aki már dolgozott valamikor Jánossomorján.”
(Kisalföld)
2025-06-23 11:16:59
2025-06-20 08:16:20
Nevezési határidő július 4. péntek 12.00 óra
2025-06-18 11:18:48
2025-06-16 13:27:57
2025-06-18 08:45:35
2025-06-12 11:13:58
2025-06-05 10:34:12
2025-06-04 11:22:30
2025-05-29 08:45:36
2025-05-28 10:57:25