Két bajnoki címet szerzett a Hédervár

2015. július. 03., 13:07   |    

Két bajnoki címet szerzett a Hédervár

Újra bajnok lett a Hédervár felnőtt- és ifjúsági csapata is. A megyei másodosztályú pontvadászatot nagy fölénnyel nyerte Berta József együttese, aki a szezon végén távozott a csapat éléről.

A tavalyi sikert megismételve újra bajnok lett a Hédervár KSE a megyei másodosztály Mosonmagyaróvári csoportjában. Berta József a bajnokság első felében vette át a csapat irányítását, amivel őszi bajnok is lett. „Egy morálisan szétesett társaságot kellett összeszednem. Első lépésben a védekezés megerősítésén, szervezettebbé tételén munkálkodtam. A téli felkészülés tovább erősítette a csapatot, ugyanis Lipóton, remek körülmények között edzhettünk. A kerethez újonnan két kapus, két védő és egy támadó középpályás is csatlakozott. A játékosok nagyon motiváltan vágtak neki a tavaszi fordulóknak, az edzéslátogatottsággal is elégedett lehetek. Sok fiatal kapott lehetőséget az első csapatban, akik nem okoztak csalódást" – kezdte értékelését a héderváriak vezetőedzője, Berta József. A szakember elárulta, a vezetőség a dobogóra várta az együttest, de az őszi fejlődést látva a csapat számára már csak az elsőség volt a cél, minden mást kudarcnak éltek volna meg a labdarúgók. „A tavaszi harmadik mérkőzésünk után újra a tabella élére léptünk és ezt a helyezést a bajnokság végéig meg is tartottuk. Így talán a legnehezebb feladat az volt, hogy végig egyenletesen, jól szerepeljünk. Ez sikerült, tízpontos előnnyel nyertük meg a pontvadászatot. A bajnoki cím az egész csapat eredménye, mégis meg kell említenem Katona Eugén nevét, aki huszonkilenc gólt szerzett a szezonban. Szakál Bálint pedig az ifjúsági csapat edzőjeként egy napon lett bajnok a fiatalokkal és az első csapattal is, ahol alapembernek számított. A vezetőség és a szakmai stáb is mindenben segítette a munkánkat" – emelte ki Berta József. A Hédervár azonban jövőre is marad a megyei második vonalban. A következő szezonra új vezetéssel és új edzővel készül a csapat. „Nem tudtuk, nem is foglalkoztunk vele, hogy feljebb lépünk-e, ha megnyerjük a bajnokságot. Végig a győzelmekre koncentráltunk. Az utolsó két meccsen már bajnokokként szerepelhettünk, ekkor derült ki, hogy jövőre nem az első osztályban fogunk küzdeni. Sajnos nem tudunk olyan utánpótláscsapatot felállítani, ami megfelelne az ottani előírásoknak. A bajnokság vége után az is világossá vált, hogy a következő szezonban már nem számítanak rám Héderváron, ezért most egy új lehetőségre várok" – mondta végül Berta József. (Kamocsai Rita, Kisalföld)

További hírek

Általános
Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

2023-12-04 11:20:50

Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

December 2-3-án került megrendezésre Gyirmóton az Alcufer Stadionban, valamit a győri DAC pályán a Területi Amatőr Válogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT).

Általános
2021/2022 TAO kérelmi felület

2021-02-19 15:02:40

2021/2022 TAO kérelmi felület

Megnyílt a 2021/2022-es Elektronikus Kérelmi Rendszer

Általános
A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

2020-12-08 09:13:11

A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

A megyei első osztályban szereplő SFAC labdarúgók és stábtagok kezdeményezésére hétfőn a SFAC 1900 SE „főzte” az ebédet a soproni mentőállomás dolgozóinak.

Általános
TAO-tájékoztató Gyirmóton

2020-02-13 15:05:31

TAO-tájékoztató Gyirmóton

Február 22-én sportfejlesztési programok benyújtása, évértékelési elvek, elektronikus aláírás, ügyfélkapus rendszer témában tartanak TAO-tájékoztatót egyesületeknek.

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok