Keglovich-kupa döntő - Rábaszentandrás az Abda ellen: villanyfény és sok újdonság

2022. május. 03., 12:04   |    

Keglovich-kupa döntő - Rábaszentandrás az Abda ellen: villanyfény és sok újdonság

A Megyei Kupa döntőjében a megyei másodosztályú Rábaszentandrás és a megyei első osztályban szereplő Abda csap össze.

„Szerdán rendezik a megyei amatőr futball éves szinten vitathatatlanul legrangosabb találkozóját, a Keglovich László olimpiai bajnokról elnevezett Megyei Kupa fináléját. A döntőben – amely ezúttal a gyirmóti Alcufer Stadionban este hét órakor, a Gyirmót–Paks NB I-es összecsapás után, kezdődik – a megyei másodosztályú Rábaszentandrás, valamit a megyei első osztályban szereplő Abda csap majd össze” – kezdte a döntő hétfőn tartott sajtótájékoztatóján dr. Jakab Petra korábbi válogatott labdarúgó, a megyei igazgatóság újdonsült elnökségi tagja.

„Ez a 2009-ben, még a megyei szövetség és az akkori elnök, Horváth Cs. Attila révén életre keltett sorozat tizennegyedik kiírása, igaz, győztesből eggyel kevesebb van, hiszen a pandémia miatt tavalyelőtt csak négy fordulóig jutottunk – tette hozzá ezt már Horváth László, az MLSZ Győr-Moson-Sopron megyei igazgatója. – Három csapatnak – a Mosonmagyaróvárnak, a Csornának és a Nyúlnak – sikerült eddig dupláznia, most biztosan új győztes lesz.

A kupa rendkívül vonzó a megyei csapatok számára, ami nem véletlen, hiszen a díjazáson kívül – a győztes ötszáz-, a második háromszáz-, a két elődöntős klub száz-százezer forinttal lesz gazdagabb – a sorozat első hat helyezettje a Magyar Kupa országos főtáblájára jut. Igyekszünk is a döntő rangját kellőképp megadni, így azt mindig egy nagyobb stadionban rendezzük. Többször kaptunk lehetőséget az ETO Parkban, ezúttal pedig az élvonalbeli Gyirmót otthonában, az Alcufer Stadionban rendezhetjük meg a finálét. Méghozzá villanyfényben, mert a VAR-rendszer kalibrálása, a vírusjárvány miatti sportzóna alkalmazása, valamint az amatőr labdarúgók esetleges elfoglaltsága miatt az NB I-es mérkőzés után kezdődik majd a kupadöntő.”

Amit az élvonalbeli meccs- re jegyet váltók a helyükön maradva ingyen tekinthetnek meg, de a két amatőr gárda szurkolóinak sem kell belépőre költeniük, ha az egyesületeken keresztül igényelnek jegyet, amivel egyébként az említett Gyirmót–Paks bajnokit is megnézhetik. 
A fináléra természetesen a résztvevők is készülnek, amit mi sem bizonyít jobban, hogy mindkét klub külön a kupadöntőre készített, s dátumozott mezben lép pályára.

„Mivel nem szerepelünk valami fényesen a bajnokságban, kiemelten koncentráltunk a sorozatra, melynek először jutottunk a döntőjébe” – árulta el Tóthpál Gábor, az abdaiak elnöke. 

„Nyilván a papírforma mellettünk szól, de tudjuk, hogy ellenfelünk több magasabb osztályú csapatot is búcsúztatott, s egy kupameccsen bármi megtörténhet, ezért mindent meg kell tennünk a győzelemért” – szögezte le Farkas Csaba, az Abda korábbi kiváló játékosa, ma már edzője. 
„Többször is felálltunk vesztes helyzetből, ez erőt kell hogy adjon. Dávid is legyőzte Góliátot, nálunk három Dávid is futballozik” – emelte ki az alacsonyabb osztályú Rábaszentandrás edzője, Balázs András.

„A mostani sorozatban négyszer döntetlen után jutottunk tovább, s miért ne lehetne a fináléban is szerencsénk?” – tette hozzá bizakodva Bagarus Péter a rábaszentandrásiak elnöke.

(Kisalföld, Huszár Gábor)


További hírek

Bajnokság
Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

2024-12-20 09:26:48

Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

Bajnokság
UEFA

2024-12-18 09:40:00

UEFA "C" tanfolyam 2025 Tavasz

Bajnokság
MLSZ TAO Ellenőrzési Osztály zárva tartás

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok