Hegyeshalomban cél a bajnoki cím

2016. január. 04., 16:43   |    

Hegyeshalomban cél a bajnoki cím

A Hegyeshalom ötpontos előnnyel vezeti a Győr-Moson-Sopron megyei II. osztály Északi csoportját. A határ menti csapat vállalná a magasabb osztálybeli szereplést.

A Győr-Moson-Sopron megyei II. osztály Északi csoportjának első helyén telelő Hegyeshalmi SC 1931 csapata várakozáson felül teljesített, az őszi szezon hetedik fordulójától kezdve végig a dobogó legfelső fokán jegyezték a klubot. Az egykori játékosból edzővé avanzsált Menyhárt Dénes harmadik szezonját tölti a futballisták trenírozásával, elégedett az eddig elért eredménnyel. „Az elmúlt bajnokságban  negyedikek voltunk, most dobogóközeli helyezés volt a terv. Jól sikerült a nyári felkészülés, már az elején láttam a szemekben, hogy nagyon elszántak a fiúk. Szerencsére elkerültek bennünket a komolyabb sérülések. Nagyon erős a csapategység, úgy gondolom, hogy ez az eredmény is ennek köszönhető” – kezdte az edző. Nemcsak a tavaszi folytatás miatt, hanem a távlati terveket szem előtt tartva is szükség van a frissítésre. „A vezetőség elsődleges célja a jelenlegi játékoskeret megtartása. Úgy néz ki, sikerül is a csapatot egyben tartani. Erősítenünk viszont mindenképp kell, minőségi futballistákkal szeretnénk bővülni. Nem csak szakmai szempontból igazolunk, fontos, hogy az új fiúknak olyan legyen a mentalitásuk, ami a csapatunkba passzol” – folytatta Menyhárt Dénes. A Hédervár KSE ellen játszottak parázs hangulatú, ámde emlékezetes mérkőzést, ahol a 98. percben szerezte a győztes találatot bajnokaspiráns ellenfelük. A remek fél szezont követően  tizenhárom győzelem, egy döntetlen és az előbb említett vereség a Hegyeshalom mérlege. Adódik a kérdés, hogy kipróbálnák-e magukat a megyei első osztályban. „Mivel vezető helyen vagyunk öt pont előnnyel, a célunk télen annyiban változott, hogy kitűztük a bajnoki cím megszerzését. Ha ez sikerül, akkor az egyesület vállalja a magasabb osztályban való szereplést, a vezetőség ehhez biztosítaná számunkra mind a tárgyi, mind a személyi feltételeket” – válaszolta a tréner. (Kustor Réka, Kisalföld - Fotó: Járeb Jutka)

További hírek

Általános
Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

2023-12-04 11:20:50

Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

December 2-3-án került megrendezésre Gyirmóton az Alcufer Stadionban, valamit a győri DAC pályán a Területi Amatőr Válogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT).

Általános
2021/2022 TAO kérelmi felület

2021-02-19 15:02:40

2021/2022 TAO kérelmi felület

Megnyílt a 2021/2022-es Elektronikus Kérelmi Rendszer

Általános
A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

2020-12-08 09:13:11

A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

A megyei első osztályban szereplő SFAC labdarúgók és stábtagok kezdeményezésére hétfőn a SFAC 1900 SE „főzte” az ebédet a soproni mentőállomás dolgozóinak.

Általános
TAO-tájékoztató Gyirmóton

2020-02-13 15:05:31

TAO-tájékoztató Gyirmóton

Február 22-én sportfejlesztési programok benyújtása, évértékelési elvek, elektronikus aláírás, ügyfélkapus rendszer témában tartanak TAO-tájékoztatót egyesületeknek.

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok