Hatpontos meccs Nyúlon

2017. április. 28., 10:52   |    

Hatpontos meccs Nyúlon

A bajnoki elsőséget is befolyásoló rangadót rendeznek a megyei első osztályban vasárnap 17 órakor Nyúlon, amelyen az éllovas hazaiak a forduló előtt harmadik helyezett Lipótot fogadják.

„Mivel a célkitűzést, vagyis a dobogós helyezést úgy fest, sikerül elérnünk, nincs rajtunk teher a vasárnapi rangadót illetően – szögezte le Varga Péter, a nyúliak edzője. – Persze tisztában vagyunk vele, hogy fontos találkozó következik, amit ha sikerül megnyernünk, még fényesebb lehet az áhított érem. Nem izgulunk, ez is csak egy találkozó lesz a többi között, bár tény, győzelem esetén elléphetnénk az egyik riválisunktól.” A hazaiak várható összeállítása: Varga I P. – Kapa Márkó, Németh M. (Töltősi), Szabó A., Kapa Martin, Véghelyi, Varga Zs., Varga II P., Cserháti, Visy, Vörös Torma. Horváth Dénes, a lipótiak rutinos szakvezetője is izgalmas rangadót vár: „Örömmel térek vissza Nyúlra, korábban három és fél évig dolgoztam edzőként a csapatnál. Rengeteg barátom, ismerősöm lett, ellenfélként és nem ellenségként lépünk pályára. Ősszel a nyolcvannyolcadik percben kapott góllal sajnos kikaptunk, ezért is jó lenne visszavágni. Kétségtelen, a hatpontos mérkőzésen lépéselőnybe kerülhet a győztes, de nem biztos, hogy ezen a találkozón dől el az aranyérem sorsa. A tavalyi összecsapásunk után öt pont lett a hátrányunk, a szezon végére azonban ugyanannyi pontot szereztünk, mint a nyúli riválisunk. Bár mindkét csapat jól ismeri a másikat, biztos, hogy izgalmas, jó iramú rangadó lesz, amire – bár a nyúliak Öttevény elleni találkozóját megnéztük – külön nagyon nem készültünk” – tette hozzá Horváth Dénes. A lipótiak tervezett kezdőcsapata:  Takács N. – Virág, Molnár M., Keszei, Szücs G., Régely, Vojnisek, Bieder T., Varga T., Bieder G., Zimonyi. (Szeitz Tibor, Kisalföld)

További hírek

Általános
2026 - UEFA C tanfolyamok indulnak
Általános
Labdarúgás szabálymódosítások 2025

Értesítők, információk

2025-10-01 13:48:07

Fegyelmi határozat (Október 1.)

Szponzorok