Három csapat nyújtott kimagasló teljesítményt

2019. június. 14., 10:10   |    

Három csapat nyújtott kimagasló teljesítményt

Izgalmas, ám felemás bajnokságot zártak a csapatok a Duna Takarék megyei első osztályban, ahol gyakorlatilag három részre szakadt a mezőny.

A bajnok Lipót, a második Csorna és a bronzérmes SC Sopron átlagon felüli teljesítményt nyújtott, míg a tabella alján végző két gárda, a SFAC és a Fertőszentmiklós nagyon kilógott a mezőnyből. Nem voltak ritkák a két számjegyű vereségek, utóbbi gárdának 358(!) gólt rúgtak az ellenfelek.
Horváth László megyei igazgató szerint megfelelően magas volt a pontvadászat színvonala.
„Ez még akkor is igaz, ha voltak különbségek a mezőny eleje és vége között. Míg az első három együttes kimagaslott, a hátsó harmadban lévők – különböző okok miatt – kilógtak a mezőnyből. Ugyanakkor a középmezőny teljesítménye semmivel sem maradt el az előző évektől, sőt, szerintem erősödött a többi megyéhez képest is. Ez a középső harmad képviselte a megyei első osztály valós, ám átlagon felüli színvonalát” – emelte ki Horváth László.
„Nehezen indult a bajnokság – folytatta az igazgató –, mert mindenképp azt szerettük volna, és erről egy határozat is született, hogy páros számú – és ha lehet, tizenhat – csapat szerepeljen a bajnokságban. A tavalyi bajnok Ménfőcsanak feljebb lépett, a másodosztályú bajnokok közül pedig csak a Pannonhalma vállalta a megyei első osztályú szereplést. Időközben az SC Sopron, amely addig önálló utánpótlásképző egyesület volt, amatőrlicenc-kérelmet nyújthatott be, így vele feltölthettük tizenhatosra a mezőnyt. Utóbbinak volt valahol a következménye a SFAC és a Fertőszentmiklós gyenge szereplése, mivel játékosaik egy része visszaigazolt a nevelőegyesületébe, az SC Sopronba, igaz, a fertőszentmiklósiaktól többen Hegykőre is távoztak. A nagy különbségű vereségek ellenére a két csapat sportszerűen, becsülettel végigküzdötte a bajnokságot.”
Az igazgatóságon szeretnék, ha ismét 16 csapatos lenne a bajnokság.
„Továbbra is az a cél, hogy páros számú legyen a mezőny. A Lipót NB III-as lett, három gárda kiesett, s várjuk a megyei másodosztályú bajnokok nevezését. Az Abda jelezte már az indulási szándékát, így jelenleg tizenhárom csapat, amelyre számíthatunk. Ami biztos, a megye kettes bajnokok mellett a Hegykőnek és a Koroncónak is van licence a megyei első osztályra.”
(Kisalföld)


További hírek

Bajnokság
Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

2024-12-20 09:26:48

Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

Bajnokság
UEFA

2024-12-18 09:40:00

UEFA "C" tanfolyam 2025 Tavasz

Bajnokság
MLSZ TAO Ellenőrzési Osztály zárva tartás

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok