Felkészülten várják a tavaszi rajtot

2019. február. 26., 11:35   |    

Felkészülten várják a tavaszi rajtot

Az SC Sopronnál igazi nagyüzem van a tavaszi rajt előtt.

A megyei bajnokságban szereplő csapatnál Ágoston Zsolt vezetőedző és a szakmai stáb nyolchetes kemény munkát végeztetett el a labdarúgókkal.
– Jó a hangulat, a társaság sikerre éhes, jöhet a rajt – kezdte röviden Ágoston Zsolt, majd így folytatta: – Nem nézzük a tabellát, úgy dolgozunk, hogy a bajnokság végén is sikeresek legyünk. A tavaszi szezon sokkal nehezebb lesz, mivel már mindenki készül ellenünk, valamint több fontos találkozót játszunk idegenben. A felkészülés során hét előkészítő találkozón mérkőztünk magasabb osztályú csapatokkal is, az akadályokat sikeresen vettük. Játékoskeretünk változott, négy labdarúgó érkezett: Varga Kevin – az egykori NB I-es kosaras Veress Mónika fia –, Varga Viktor, Imre Szabolcs és Fényes Adorján. Mind a négy fiatal soproni kötődésű. Három játékosunk távozott a keretből, Holtzmann Zoltán Hegykőre, Varga Gergő Beledre és Jéger Benjamin a SFAC csapatához. Az eddigi jó szereplésünk biztosítja azt a nyugodt hátteret, hogy már a következő év csapatát építhetjük. Célunk továbbra is szurkolóink igényeinek kiszolgálása, amit eredményes játékkal kívánunk elérni.
Az SC Sopron női szakága dinamikus fejlődésen ment keresztül. Az MLSZ-től kiemelt státuszt kapott, utánpótlása fokozatosan bővült. Versenyeztető korcsoportját az U7-es Bozsik, az U14-es országos régiós, az U16-os Régiós Nyugat és a 19-es Észak-nyugati korcsoport, valamint az NB II-es női felnőttgárda alkotja.
– A teljes női paletta két év alatt másfélszeresére nőtt, jelenleg nyolcvan igazolt játékosunk van. Az elmúlt naptári évben öt játékost adtunk különböző akadémiáknak – összegezte a női szakág fejlődését Bugledits Attila szakágvezető.
Az NB II-es csapat március 3-án kezd, hazai pályán megyei rangadót játszik az MTE együttesével. A jó rajt fontos a lányoknak, mivel komoly esélyük van az NB I-be jutásra.
Az egyesület öregfiúkgárdája a megyei bajnokság dobogós he- lyéről várja a folytatást. Gyurka István szakosztályvezető tájékoztatása szerint a télen szorgalmasan készültek teremben a tavaszi rajtra. Ausztriában több nemzetközi tornán vettek részt. A Csorna csapatával vannak versenyfutásban az első helyért, de a Kóny is komoly játékerőt képvisel.
– A gólkirályi címért vívott harcban is érdekeltek vagyunk Tikosi Gyula személyében. A jó szereplés érdekében leigazoltunk két egykori „nagyágyút”, a kétszáz NB I-es mérkőzést játszó kiváló védőt, Sifter Tamást és a több mint száz élvonalbeli mérkőzéssel rendelkező gólerős csatárt, Bausz Róbertet. A játékosoktól az őszi teljesítményüknél még jobb folytatást várok – mondta Gyurka István szakosztályvezető.
Az SC Sopron fejlődésének, jó eredményeinek talán maga az elnök, Csiszár Ákos örül a legjobban, aki az elmúlt napokban múlt egy éve, hogy újjászületett majdnem tragikusan végződött betegségéből.
(Kisalföld)


További hírek

Bajnokság
Átigazolási tájékoztató - 2025 nyár
Bajnokság
2025-26-os Bajnokságok előtti, nevezési tudnivalók I.

2025-06-20 08:16:20

2025-26-os Bajnokságok előtti, nevezési tudnivalók I.

Nevezési határidő július 4. péntek 12.00 óra

Bajnokság
Fénykép érvényesség ellenőrzése

Értesítők, információk

2025-06-18 08:45:35

Fegyelmi határozat (Június 17.)

2025-06-12 11:13:58

Fegyelmi határozat (Június 12.)

2025-06-04 11:22:30

Fegyelmi határozat (Június 4.)

2025-05-28 10:57:25

Fegyelmi határozat (Május 28.)

Szponzorok