Ezekben a mezekben játszik az ETO

2015. július. 03., 13:20   |    

Ezekben a mezekben játszik az ETO

Teljesen egyedi kezdeményezéssel álltak elő a Győri ETO irányítói, amikor nemrégiben az egyes szurkolói csoportok vezetői választhatták ki a csapat felszerelését, amelyben majd pályára lépnek a 2015/16-os idényben.

Dr. Drucskó Zoltán, a gárdát működtető Futsal Kft. ügyvezetője elmondta: „Szeretnénk a korábbi évekhez képest szorosabb kapcsolatot kialakítani a győri szimpatizánsokkal. Ennek egyik jele, hogy meginvitáltuk a klub vezérszurkolóit, a csapat felszerelését forgalmazó cég katalógusából válasszák ki ők azokat a mezeket és nadrágokat, amelyekben szívesen látják majd a fiúkat az augusztus elején induló bajnokságban. Reméljük, hogy a döntés után közülük is sokan ilyen ETO-mezekben járnak majd a mérkőzéseinkre!" A zöld-fehér B közép egyik ismert alakja, az ultrák vezetője Kocsis Balázs, szurkolói nevén Ebola. Neki jelentős szerepe volt a kiválasztásban. „Amikor a futsalklub megmentette a labdarúgócsapatot, akkor leültünk beszélgetni Bolla Péter polgármesteri biztossal és Drucskó Zoltánnal. Megegyeztünk, hogy mi is szeretnénk, ha szorosabb kapcsolat lenne a klub és a szurkolók között. Nekünk, ultráknak három fontos témában kellett változás. Az egyik a klub címere, hogy hagyjuk el a Tarsoly-érában használt szinte fradis címert. Ez megtörtént, bár ami helyette lett, azzal nem vagyunk elégedettek. Túlságosan bonyolult, nem tetszik a pajzs formája, az E és az O betű nem egyforma nagyságú és szerintünk felesleges bele az alapítási évszám, hiszen ez már nem azonos a múlt század elején létrehozott klubbal. Nem modern, ráadásul a bonyolultsága miatt nagyon sok pluszmunkával lehet csak drapériára vagy bárhova felfesteni. A második téma az volt, hogy a csapat mindig zöld-fehérben játsszon, ne tiszta zöldben vagy tiszta fehérben vagy narancssárgában, ahogy az utóbbi időben szinte mindig. Ezt megfogadták a vezetők, örülök, hogy részt vehettünk a döntéshozatalban. Szerintem szép felszerelésekre esett a választás és remélem, a következő években ez a mez és nadrág variáció jellemzi majd mindig az ETO együttesét. A harmadik a baráti kör újjáalakítása volt, hiszen sok olyan szurkolója van a csapatunknak, aki nem akar a keménymag tagja lenni, de szüksége lenne a szervezett klubéletre. Ebbe az irányba is megtettük a lépéseket." (Kisalföld)  

További hírek

Általános
Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

2023-12-04 11:20:50

Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

December 2-3-án került megrendezésre Gyirmóton az Alcufer Stadionban, valamit a győri DAC pályán a Területi Amatőr Válogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT).

Általános
2021/2022 TAO kérelmi felület

2021-02-19 15:02:40

2021/2022 TAO kérelmi felület

Megnyílt a 2021/2022-es Elektronikus Kérelmi Rendszer

Általános
A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

2020-12-08 09:13:11

A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

A megyei első osztályban szereplő SFAC labdarúgók és stábtagok kezdeményezésére hétfőn a SFAC 1900 SE „főzte” az ebédet a soproni mentőállomás dolgozóinak.

Általános
TAO-tájékoztató Gyirmóton

2020-02-13 15:05:31

TAO-tájékoztató Gyirmóton

Február 22-én sportfejlesztési programok benyújtása, évértékelési elvek, elektronikus aláírás, ügyfélkapus rendszer témában tartanak TAO-tájékoztatót egyesületeknek.

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok