Előrelépés és változások

2019. január. 18., 09:41   |    

Előrelépés és változások

A Győr-Moson-Sopron megyei labdarúgás aktuális helyzetéről Bolla Péter társadalmi elnök nyilatkozott a Kisalföldnek.

A Magyar Labdarúgó Szövetség megyei társadalmi elnöke 2011 óta Bolla Péter, ennélfogva kellő rálátással bír a régió futballjának tendenciáira.
„Elsődleges feladatunk az amatőr labdarúgás irányítása, illetve felügyelete, de természetesen figyelemmel kísérjük a profi klubok tevékenységét is – kezdi Bolla Péter. – Az elmúlt esztendőről szólva megállapítható, hogy Győr-Moson-Sopron megye az amatőrök között megőrizte országos vezető szerepét. Száznegyvenöt egyesület működik nálunk, rajtuk kívül van három NB II-es és egy NB III-as csapatunk. Az utánpótlás területén jól működik a Bozsik-program. A nagypályás labdarúgás mellett meg kell említenünk a futsalt is, a győri csapat a tulajdonosváltást követően jelenleg másodosztályú, de esélyes a feljutásra.”
A helyi igazgatóság működési területét tekintve a kirakatot a megyei első osztály jelenti.
„A tavalyi szereplést tekintve a tizenhatos mezőnyből kiemelkedik három csapat, a Lipót, a Csorna és az SC Sopron. Közülük bármelyikük is nyerné a bajnokságot, remélem, hogy vállalja az NB III-at. A Ménfőcsanak az elmúlt nyáron az osztályozón kiharcolta a feljutást. Mindegyik klubnál olyan vezetők dolgoznak, akik értik a dolgukat és sokat is tesznek a jó szereplésért – folytatja Bolla Péter. – Így utólag örülök, hogy eleget tettünk az SC Sopron kérésének és a csapat elindulhatott az első vonalban. Kár lett volna ezeket a tehetséges fiatalokat a harmadosztályban szenvedtetni. Ősszel bizonyították, hogy magasabb szinten is jól megállják a helyüket. Ha már említettem a három kiemelkedő együttest, akkor szólni kell a mezőny hátsó részéről, különösen a Fertőszentmiklósról és a SFAC-ról. Sportszerűen teljesítettek, de a sok nagy gólkülönbségű eredmény miatt nem mutat jó képet az osztály színvonala.”
A profikat tekintve viszont egy ideje nincs NB I-es csapata a megyének.
„Gyirmóton a Horváth testvérek hosszú évek óta kiegyensúlyozott anyagi hátteret biztosítanak a klub működéséhez, és a Hannich–Szepessy duó irányításával idén újra feljuthatnak az NB I-be. Szurkolok az ETO-nak, hogy megfelelő körülmények között működjön és minél hamarabb visszaszerezze a helyét a magyar labdarúgás térképén. Győr legnagyobb múltú csapatának az NB I-ben a helye. Mosonmagyaróváron a biztos bentmaradás a cél és ezt el is érhetik” – értékel az elnök.
A játékvezetésről azt mondja Bolla Péter, túljutottak a legnagyobb nehézségeken.
„Sikerült megállítani a korábbi negatív tendenciát, kijelenthetem, hogy túl vagyunk a mélyponton. Bay Ferenccel az élen jó munkát végez a bizottság. Megszűntek a létszámgondok, rengeteg fiatal, ámde még rutintalan játékvezető lép pályára hétről hétre. Ha megszerzik a kellő tapasztalatot, akkor emelkedhet a bíráskodás színvonala.”
A legnagyobb előrelépést az igazolt játékosok számában és a létesítményfejlesztésben tudták elérni.
Jelentős növekedést mutat
a versenyengedélyek száma: 2011-ben 8000, 2015-ben 12.000, tavaly június végén pedig 14.287 játékos szerepelt az MLSZ rendszerében. Gondot okoz azonban, hogy továbbra is érvényesül az osztrák foci elszívóhatása a fiatalok körében is.
„A sokak által dicsért, mások által bírált tao jó hatással volt a létesítményhelyzetre és óriási segítséget jelent az amatőr sportegyesületeknek a működésben. A felépült pályákat pedig értelemszerűen nemcsak az igazolt játékosok, hanem a lakosok is használhatják. A létesítmények tekintetében a társadalmi elnökség javaslatait az MLSZ mindig elfogadta” – fogalmaz Bolla Péter.
Győr-Moson-Sopron megyében 2012 és 2018 között öt nagy és huszonkét kézilabdapálya-méretű műfüves játéktér készült el.
„Nemrégiben tettem egy kisebb körutat Ausztriában és nyugodt szívvel állapíthattam meg, hogy a régebben általunk irigyelt kinti létesítmények színvonalát itthon sok helyen utolértük, sőt, itt-ott felül is múltuk. Mindez nagyrészt a taónak köszönhető.”
A jövő kedvező változást hozhat az amatőr csapatok versenyeztetésében.
„Nagyobb rugalmasságot kap az igazgatóság. Segíteni kívánjuk azokat a településeket, ahol kevesen élnek és ezért gondot okoz az utánpótláscsapatok kiállítása. Például a megyei másodosztály U19-es bajnokságban a versenykiírásban könnyítünk a feltételeken” – említi végül Bolla Péter.
(Papp Győző, Kisalföld)


További hírek

Bajnokság
Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

2024-12-20 09:26:48

Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

Bajnokság
UEFA

2024-12-18 09:40:00

UEFA "C" tanfolyam 2025 Tavasz

Bajnokság
MLSZ TAO Ellenőrzési Osztály zárva tartás

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok