Elismerés a megye labdarúgásáért

2016. március. 09., 15:27   |    

Elismerés a megye labdarúgásáért

„A megye labdarúgásáért” kitüntetéssel díjazza a régió labdarúgásában kimagasló tevékenységet nyújtó szakembereket évek óta a Magyar Labdarúgó Szövetség Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága.

2015 Horváth Dénes Horváth Dénes Horváth Dénes játékosként, majd edzőként is bizonyított a futballpályán. A kemény munka és a fegyelmezettség feltétlen híve. Labdarúgóként az ETO-ban nevelkedett, s ott is lett élvonalbeli futballista. Legnagyobb sikerének az 1979-es MNK-győzelmet tartja, amikor az ETO-val Szabó Ottó góljával győzték le a Ferencvárost. Harminckét éves koráig csak győri csapatokban játszott, így a DAC-ban és a Győri Dózsában is. Ezután külföldre, Ausztriába igazolt, ahol tizenkét évig futballozott. Közben már edzőként is dolgozott. Miután hazatért, végigjárta a ranglétrát, több tehetség  – így a Füzi, a Czetti vagy a Segovits testvérpár – fejlődött az irányítása alatt. Edzőként a DAC-nál érte el eddigi legnagyobb sikerét: a csapatot a megyei első osztályból egészen az NB II-ig vezette. Kisebb Komárom-Esztergom megyei kitérő után többek közt az ETO U19-es csapatát is irányította. Jelenleg a megyei I. osztályú Lipót-Pékség szakvezetője. Szakmai elhivatottsága, felkészültsége révén több éve Győr-Moson-Sopron megye amatőrválogatottjának  kapitányaként is számítanak rá. 2014 Horváth Tamás horvathtamas Évek óta hagyomány, hogy az MLSZ Győr-Moson-Sopron Megyi Igazgatósága „A megye labdarúgásáért" díjjal jutalmaz olyan sportembereket, akik sokat tesznek a régió labdarúgásáért. 2014-ben olyan szakember vehette át az elismerést, aki eddigi hosszú és eredményes pályafutása alatt szinte csak a megyében dolgozott. Horváth Tamás a TF-en 1975-ben végzett testnevelés szakon, két évvel később labdarúgó-szakedzői képesítést szerzett. A Győri ETO-nál kezdett el dolgozni 1975-ben, majd három évvel később nagyobb kihívás várta a város másik csapatánál: Bundzsák Dezső mellett lett pályaedző az akkor NB II-es MÁVDAC csapatánál. Két év múlva már mint vezetőedző irányította, nem kis sikerrel, a kék-fehéreket. Vezetésével 1981-ben a Magyar Kupában a legjobb nyolcig menetelt a nádorvárosi alakulat, melynek Honvéd elleni mérkőzésére nyolcezren voltak kíváncsiak. Összesen 18 évig volt a DAC-nál vezetőedző, s kétszer segítette pályaedzőként a vasutascsapatot. Megyei I. osztályú bajnokot és NB III-as csapatot faragott a Győri Dózsából, ahol akkor többek közt Csertői Aurél és Stark Csaba is futballozott. Szakmai igazgatóként megfordult Celldömölkön, s szintén rövid ideig dolgozott Ajkán. A régióban Mosonszentmiklóson, Győrszentivánon, Vámosszabadin, Hegyeshalomban és Abdán is dolgozott. Időközben elvégezte az A licences tanfolyamot, megyei instruktorként évekig az edzőképzésért volt felelős, s ma is részt vesz az állami képzésben. Öt éve tért vissza az ETO-ba, négy esztendeje a most másodosztályú női csapat szakvezetője, s párhuzamosan a megyei I. osztályban szereplő Lipót-Pékség edzője. 2013 Gunyhó Ferenc gunyhoferenc Kitüntetettünk a győri Szerszámgépgyárban kezdett el futballozni, majd mivel a vállalat egyesült a Rábával, átkerült az ETO kötelékébe. A Rába-partiaknál végigjárta a szamárlétrát, egészen a tartalékcsapatig jutott. Katonaként a Győri Dózsában szerepelt, majd ismét az ETO következett. 1970-ben Bábolnára került, s ott lett először felnőttcsapat edzője. Trénerként a harmad és a másodosztályban is irányította a csapatot. Dolgozott Tatán, Sopronban és többször Szombathelyen is, ahol pályaedző és vezetőedző is volt az élvonalban. 2002-ig a Győri ETO utánpótlását irányította, majd edzőként ismét Bábolna, Csorna, majd Lipót következett. Jelenleg az élvonalba igyekvő Gyirmót utánpótlásáért felel, több száz gyermek és fiatal felkészülését irányítja.

További hírek

Általános
Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

2023-12-04 11:20:50

Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

December 2-3-án került megrendezésre Gyirmóton az Alcufer Stadionban, valamit a győri DAC pályán a Területi Amatőr Válogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT).

Általános
2021/2022 TAO kérelmi felület

2021-02-19 15:02:40

2021/2022 TAO kérelmi felület

Megnyílt a 2021/2022-es Elektronikus Kérelmi Rendszer

Általános
A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

2020-12-08 09:13:11

A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

A megyei első osztályban szereplő SFAC labdarúgók és stábtagok kezdeményezésére hétfőn a SFAC 1900 SE „főzte” az ebédet a soproni mentőállomás dolgozóinak.

Általános
TAO-tájékoztató Gyirmóton

2020-02-13 15:05:31

TAO-tájékoztató Gyirmóton

Február 22-én sportfejlesztési programok benyújtása, évértékelési elvek, elektronikus aláírás, ügyfélkapus rendszer témában tartanak TAO-tájékoztatót egyesületeknek.

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok