Elhunyt társukra emlékeztek

2017. július. 10., 18:54   |    

Elhunyt társukra emlékeztek

Nemrégiben több százan búcsúztak el a hirtelen és fiatalon elhunyt abdai labdarúgótól, Takács "Faxi" Pétertől, a hétvégén pedig hagyományteremtő szándékkal emlékmérkőzést szerveztek az egykori játszótársak részvételével.

Két gárda sorakozott fel a találkozó kezdete előtt a kezdőkörben – mindenki 9-es mezben és Faxi-felirattal –, ahol Horváth Cs. Attila, a megyei labdarúgó-szövetség tiszteletbeli elnöke, egykori sporttársa emlékezett meg Takács Péterről. A foci nagy családjának összefogásáról beszélt, arról, hogy az emlékezés pillanatai mélyen áthatja mindannyiunk belső emlékképét. A játékosok egymást átkarolva egy percig néma csendben emlékeztek elhunyt játékostársukra. Az egyik oldalon az abdai labdarúgás legeredményesebb csapatának tagjai, az 1999/2000-es idényben NB III-ban szereplő játékosok voltak, a másik együttesben pedig Faxi volt játékostársai szerepeltek. A találkozóra, amelynek kezdőrúgását Horváth Cs. Attila végezte el, helyből és a környékbeli településekről is nagyon sokan voltak kíváncsiak, ezzel is tisztelegve az egykori kedvenc játékos emléke előtt. Nem csalódtak a kilátogató szurkolók, hiszen gólgazdag mérkőzésnek lehettek szemtanúi, miközben pedig feleleveníthették a korábbi sikerek résztvevőivel kapcsolatos emlékeiket. Csertői Aurél, az elhunyt játékos nagybátyja, egykori játékostársa és edzője: – Vannak tragédiák, amelyeket az ember nehezen ért meg vagy fog fel, főleg, ha közelálló személyről van szó. Mi szinte családtagok voltunk, a rokonság mellett együtt játszottunk, edzettünk, és nagyon sokszor találkoztunk a mérkőzéseken kívül is. A sport, a foci erejét jelzi, hogy ennyien együtt vagyunk, függetlenül attól, hogy korábban csapattársak vagy éppen ellenfelek voltunk. Takács Norbert, a testvér, akivel nagyon sokat játszottak együtt: – Csak köszönettel tartozom mindenkinek, aki elfogadta a meghívásunkat, és jelenlétével megtisztelte az emlékmérkőzést. Szeretnénk ezt a kapcsolatot a jövőben is ápolni, hogy minél tovább megmaradjon mindannyiunk emlékében bátyám sportemberi tartása. Karácsony Tamás, az emlékmérkőzés egyik szervezője: – Nehezen találok szavakat arra, hogy ennyi kitűnő barátot, sportembert, labdarúgót tudtunk egy időben az abdai pályára hívni, akik az első szóra igent mondtak a részvételre. Ez a pálya szinte a második otthona volt a Petinek, rengeteg időt töltött el itt edzéseken és mérkőzéseken. Ígérhetem, hogy sosem felejtjük el. Farkas Csaba, az Abda jelenlegi edzője, korábbi játékostársa: – Szinte gyerekkorunk óta együtt nevelkedtünk, játszottunk ezen a pályán, ahol most egy igazi sportemberre kell emlékeznünk. Voltam játékostársa, edzője és remélem, barátomnak is nevezhetem, hiszen a mi kapcsolatunk az elmúlt évtizedek alatt igazi barátsággá alakult. Jegyzőkönyv Abdai Bajnokcsapat–Örök Barátok Csapata 8–8 (3–3) Abda, 300 néző. V.: Szabados G. Abdai Bajnokcsapat: Takács I N. – Saru T., Baracskai O., Kovács K., Takács II N., Kovács Z., Csuzy B., Győri Á., Knauz Cs., Farkas Cs., Szalay A., Magyar P., Baranyai K., Herczeg F., Batalka Cs., Saru Zs., Tóth K., Varga D., Bajusz P., Lelkes Z., Fekete Z. Örök Barátok Csapata: Feix T., Kopp A. – Varsányi P., Puglits G, Germán F., Herold Sz., Makkos T., Antal B., Szalay P., Ferenczi I., Karácsony T., Veller E., Válly Zs., Baracskai R., Prutczky P., Varga R., Pék L. (Kisalföld)

További hírek

Általános
Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

2023-12-04 11:20:50

Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

December 2-3-án került megrendezésre Gyirmóton az Alcufer Stadionban, valamit a győri DAC pályán a Területi Amatőr Válogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT).

Általános
2021/2022 TAO kérelmi felület

2021-02-19 15:02:40

2021/2022 TAO kérelmi felület

Megnyílt a 2021/2022-es Elektronikus Kérelmi Rendszer

Általános
A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

2020-12-08 09:13:11

A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

A megyei első osztályban szereplő SFAC labdarúgók és stábtagok kezdeményezésére hétfőn a SFAC 1900 SE „főzte” az ebédet a soproni mentőállomás dolgozóinak.

Általános
TAO-tájékoztató Gyirmóton

2020-02-13 15:05:31

TAO-tájékoztató Gyirmóton

Február 22-én sportfejlesztési programok benyújtása, évértékelési elvek, elektronikus aláírás, ügyfélkapus rendszer témában tartanak TAO-tájékoztatót egyesületeknek.

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok