Elhunyt Palotai Károly

Mély megrendüléssel búcsúzunk Palotai Károlytól. Egy legenda távozott közülünk, aki nem csupán a futballpályán, hanem a mindennapi életben is igazi példakép volt. Hatalmas sikereket ért el labdarúgóként és játékvezetőként, nem volt győri, nem volt magyar, aki ne lett volna büszke rá, s bátran kijelenthetjük nincs olyan sem, aki nem szerette volna Karcsi bácsit. Ez persze nem csoda, hiszen a kiváló eredményei mellett megmaradt szerény, csendes ám mindig mosolygós embernek, aki bárhol is járt, mindenkihez volt egy-két kedves szava. Amíg tudott hétvégenként ott volt a pályákon, hiszen a felesége mellett a futball volt a mindene. Párja elvesztése után nem találta a helyét, megtörte a hiány és a gyász. Fent azonban most biztosan örülnek neki és az égi pályákon talán már újra egy hétvégi meccsre készülődik...
Emlékét örökre megőrizzük.

Bolla Péter társadalmi elnök, Horváth László igazgató

Palotai Károly 1935. szeptember 11-én született Békéscsabán, s 1950-ben kezdett futballozni a Békéscsabai Építőkben, 1954 decemberében a Viharsarokból ment Győrbe. Először hátravont középcsatárként próbálgatták a tartalékban, majd fél év múlva bemutatkozott az első csapatban. 1956 őszén elhagyta az országot, Pálfy Antallal és hét évvel idősebb fivérével, az A válogatottban is szerepelt Palotai Jánossal a Freiburger FC-hez került. 1958-ban jött haza Németországból. Játékos-pályafutása legnagyobb sikerét az olimpiai válogatottal Tokióban érte el 1964-ben, ahol aranyérmes lett. Az együttes hét mérkőzéséből haton pályára lépett Japánban, és egy gólt szerzett. Egyedül a csehszlovákok elleni döntőről hiányzott sérülés miatt, s csak évekkel később kapta meg az aranyérmét. Klubjával 1963 őszén megnyerte az őszi (egyfordulós) bajnokságot, valamennyi bajnokin szóhoz jutott. 1967-ben bronzérmet szerzett a Győri Vasas ETO-val. A gárda 1964 és 1968 között sorozatban négy Magyar Népköztársasági Kupa-sorozat döntőjébe jutott, hármat megnyert, kettőben Palotai is játszott. Ugyanakkor egyszer sem lehetett nagyválogatott, 1960 és 1964 között tízszer szerepelt a B válogatottban, s egy gólt szerzett. 1963-tól 1964-ig harmincszor viselte az olimpiai válogatott szerelését, és háromszor talált a kapuba. 1967. május 3-án játszott utoljára bajnokit, az ETO 2-2-re végzett az MTK-val. Röviddel később kezdődött nagy ívű játékvezetői karrierje: 1974-ben, 1978-ban és 1982-ben a világbajnokságon, 1972-ben és 1976-ban az olimpián, 1980-ban az Európa-bajnokságon vezethetett. 1975 és 1981 között csak 1980-ban nem kapott bírói szerepet egyetlen kontinentális kupadöntőben sem. 1976-ban ő dirigálta például a Bayern München-St. Étienne, majd 1981-ben a Liverpool-Real Madrid BEK-finálét.
A leghíresebb 90 perce fekete uniformisban az 1978-as világbajnokságon megrendezett argentin-brazil volt (0-0). Elvitathatatlan érdeme, hogy az összecsapást sikerült súlyosabb következmények nélkül levezényelnie. 1990-ben a Győr-Moson-Sopron megyei Labdarúgó-szövetség elnökévé választották, 1998-ig töltötte be ezt a szerepkört. 1985 és 2005 között a kontinentális szövetség, az UEFA játékvezetői ellenőreként járta az európai stadionokat, s felügyelt a mérkőzések tisztaságára. 2012-ben Győr város díszpolgára lett, 2014-ben jelölték a Prima Primissima díjra. Palotai Károlyt az MLSZ saját halottjának tekinti.