Csornai diadal a Keglovich Megyei Magyar Kupában

2015. május. 19., 13:49   |    

Csornai diadal a Keglovich Megyei Magyar Kupában

Gyirmóton rendezték szombaton a Keglovich László Megyei Magyar Kupa döntőjét. A fináléban a Csorna magabiztosan győzte le a DAC-ot három góllal. Így az MTE 1904 után a csornaiaknak is sikerült duplázniuk a sorozatban.

Két megyei első osztályú együttes, a Csornai SE és a DAC Foci 24 lépett pályára szombat délután Gyirmóton a megyei Magyar Kupa döntőjében. Az első félidőben végig többet birtokolta a labdát a Csorna, több helyzetet dolgozott ki, a 18. percben pedig Lajtos Dávid találatával meg is szerezte a vezetést. A fordulás után az első negyedórában a DAC kezdeményezett többet, azonban a 72. percben a Csornába csereként beálló Visy Bálint növelte csapata előnyét. Az utolsó találat a 92. percben született. Az első gól szerzője, Lajtos Dávid tekerte középre a labdát, amit Nagy Szabolcs fejelt a hálóba. Így a sportszerű mérkőzésen érvényesült a papírforma. A győztes csapat edzője, Varga Péter így értékelt: „Nagy öröm számomra, hogy ismét elhódítottuk a megyei Magyar Kupát. Erre készültünk, úgy gondolom, megérdemelt győzelem volt. Tavasszal egymás után ez volt a tizedik mérkőzés, ahol nem kaptunk gólt.” A klub elnöke, Családi János a kupagyőzelem után a bajnoki cím megszerzésében is bizakodik. Azt is mondta, vállalnák az NB III-as indulást, s szerinte a háromgólos győzelmet a jó védekezésnek köszönheti a csapat. Az első gól szerzője, Lajtos Dávid első kupagyőzelmének örülhetett a lefújás után: „Úgy gondolom, ha az elején jobban kihasználjuk a helyzeteinket, még ennél is simább lehetett volna a találkozó.” Visy Bálint úgy ment fel a pályára, hogy gólt akar rúgni. A mérkőzés után azt mondta: emlékezetes győzelem marad, és büszke az elért eredményre. A kupadöntő másik résztvevőjének edzője, Rokob Péter szerint egyértelműen jobb volt az ellenfél, kétség sem fér a győzelméhez. Igaz, a mér- kőzésnek volt egy-egy olyan periódusa, amikor fel tudták venni a harcot vele. Élvonalbeli, sőt, válogatott múlttal rendelkező labdarúgó a nádorvárosiaknál is szerepelt. Korsós György azt mondta: „Jó mérkőzést játszottunk, gratulálok az ellenfelünknek. Nincs szégyenkezésre okunk, úgy gondolom, óriási eredmény, hogy döntősök lehettünk.” Csornai SE–DAC Foci 24 3–0 (1–0) Gyirmót, megyei Magyar Kupa-döntő, 800 néző. V.: Lukácsi (Kerekes, Ordasi). Csorna: Lőre – Nagy Sz., Szabó A., Fehér K., Csonka (Németh Á.), Bognár Zs., Babics (Véghelyi), Lajtos, Győrvári (Visy), Nyerges (Csölle), Serfőző (Tóbiás). Edző: Varga Péter. DAC: Faragó (Kiss A.) – Pintér D., Mészáros Zs., Kovács G. (Szalai), Bognár L. (Szigeti), Tóth D., Korsós, Leal, Takács P. (Csepi), Kalmár, Rácz (Markotics). Edző: Rokob Péter. Gsz.: Lajtos, Visy, Nagy Sz.

További hírek

Általános
Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

2023-12-04 11:20:50

Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

December 2-3-án került megrendezésre Gyirmóton az Alcufer Stadionban, valamit a győri DAC pályán a Területi Amatőr Válogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT).

Általános
2021/2022 TAO kérelmi felület

2021-02-19 15:02:40

2021/2022 TAO kérelmi felület

Megnyílt a 2021/2022-es Elektronikus Kérelmi Rendszer

Általános
A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

2020-12-08 09:13:11

A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

A megyei első osztályban szereplő SFAC labdarúgók és stábtagok kezdeményezésére hétfőn a SFAC 1900 SE „főzte” az ebédet a soproni mentőállomás dolgozóinak.

Általános
TAO-tájékoztató Gyirmóton

2020-02-13 15:05:31

TAO-tájékoztató Gyirmóton

Február 22-én sportfejlesztési programok benyújtása, évértékelési elvek, elektronikus aláírás, ügyfélkapus rendszer témában tartanak TAO-tájékoztatót egyesületeknek.

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok