Csata a Megyei Kupáért

2016. május. 19., 20:44   |    

Csata a Megyei Kupáért

Hétvégén, vasárnap 17 órakor rendezik a Megyei Kupa döntőjét. A Keglovich László olimpiai bajnok labdarúgóról elnevezett sorozat fináléja ezúttal is a gyirmóti Alcufer Stadionban lesz, a már élvonalba feljutott Gyirmót FC Győr Szolnok elleni 20 órakor kezdődő összecsapása előtt.

A döntőben a megyei I. osztályú Loland-Nyúl és a megyei II. osztály Soproni csoportjának éllovasa, a Répcementi SE találkoznak. A fináléval kapcsolatos csütörtöki sajtótájékoztatón Bolla Péter, a megyei labdarúgó-igazgatóság társadalmi elnöke kiemelte, az amatőr labdarúgásnak is fontos a magasabb osztályú megyei csapatok szereplése. Gratulált az NB II-es Gyirmót FC Győr bajnoki címéhez és feljutásához. Kiemelte, hogy a Soproni VSE sem marad egyedül megyei együttes a másodosztályban, hiszen feljutott a remek szezont produkáló Mosonmagyaróvár az NB II-be. Örvendetes, hogy az NB III Nyugati csoportban szereplő Csornai SE valószínű, ki tudja harcolni a bennmaradást. Igaz, a remény hal meg utoljára – tette hozzá az elnök –, az már nem annyira jó hír, hogy az aktuális helyezések alapján úgy fest, az ETO FC Győr nem jut fel a másodosztályba. Remélhetőleg a zöld-fehérek a következő idényben majd javítanak – fogalmazott Bolla Péter, aki kitért a Megyei Kupára is. Bejelentette, hogy az elnökség egyhangú döntése alapján egymillió forint pénzdíjjal jutalmazzák a sorozat négy legtovább jutó együttesét. A kupagyőztes ötszáz-, a második háromszáz-, a két elődöntőben vesztes együttes száz-százezer forintot kap. Horváth László igazgató kiemelte, hogy a Megyei Kupa nem csupán az első osztályú és győri vagy környékbeli csapatok sorozata. Erre bizonyíték, hogy a négy közé három megyei II. osztályú együttes jutott, s az elődöntőbe három Soproni csoportban lévő csapat került. Különválik a Magyar Kupa és Keglovich-Megyei Kupa. Eddig utóbbi legjobbjai automatikusan felkerültek az MK országos főtáblájára, nyártól azonban a Magyar Kupára külön kell nevezni. Természetesen a Megyei Kupa is megmarad, ennek rangját a már említett pénzdíj tovább emeli. Az igazgató elmondta, mindenképp, esős időben is a gyirmóti stadion centerpályáján rendezik a finálét, a szurkolók az első félidő végéig ingyen mehetnek be a lelátókra, s nézhetik meg akár a 20 órakor kezdődő NB II-es mérkőzést is. A vasárnapi kupadöntő névadója, Keglovich László úgy fogalmazott, természetesen büszke rá, hogy egy ilyen sorozat névadója lehet, igaz, mindez azt is jelenti, hogy „már nem annyira fiatal...”. Örül, hogy minden csapat komolyan veszi a kupát. Ezt támasztották alá Takács Lajos, a Répcementi SE elnökének szavai is, aki szerint kicsi, de futballszerető település Dénesfa, ahonnan várhatóan sokan elutaznak a csapatot buzdítani. Az elnök és az együttes kapitánya, Mészáros Zoltán szoros mérkőzésen Répcementi-sikert remél. Ehhez persze lesz egy-két szavuk a megyei I. osztályban jelenleg harmadik nyúliaknak. A sok szurkolóra számító Stecina Krisztián elnök és a csapat egyik játékosa, Kapa Márkó azt mondták, nem lebecsülve az ellenfelet, ők szeretnék hazavinni a győzelemért járó serleget. (Szeitz Tibor, Kisalföld)

További hírek

Általános
Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

2023-12-04 11:20:50

Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

December 2-3-án került megrendezésre Gyirmóton az Alcufer Stadionban, valamit a győri DAC pályán a Területi Amatőr Válogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT).

Általános
2021/2022 TAO kérelmi felület

2021-02-19 15:02:40

2021/2022 TAO kérelmi felület

Megnyílt a 2021/2022-es Elektronikus Kérelmi Rendszer

Általános
A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

2020-12-08 09:13:11

A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

A megyei első osztályban szereplő SFAC labdarúgók és stábtagok kezdeményezésére hétfőn a SFAC 1900 SE „főzte” az ebédet a soproni mentőállomás dolgozóinak.

Általános
TAO-tájékoztató Gyirmóton

2020-02-13 15:05:31

TAO-tájékoztató Gyirmóton

Február 22-én sportfejlesztési programok benyújtása, évértékelési elvek, elektronikus aláírás, ügyfélkapus rendszer témában tartanak TAO-tájékoztatót egyesületeknek.

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok