Bizonytalanságban a legjobbnak tartott kapus

2015. július. 22., 14:34   |    

Bizonytalanságban a legjobbnak tartott kapus

Győr-Moson-Sopron megye amatőr osztályainak legjobb kapusa lett egy internetes szavazáson Tóth Martin. A Gyirmót játékosának azonban még így sem biztos a jövője – szíve szerint nevelőegyesületében folytatná a játékot.

A gyirmóti nevelésű labdarúgó, Tóth Martin egy megyei honlap szavazása alapján Győr-Moson-Sopron megye legjobb amatőr kapusa lett. „Ez az elismerés rengeteg edzés eredménye. A kemény munka, az alázat és egy kis tehetség a siker összetevői. Jó szezon van mögöttem, bár magammal sosem vagyok teljesen elégedett. Mindig találok valamit, amiben fejlődnöm kell, hogy elérjem a célomat és a legjobbak közé tartozzak” – emelte ki  a huszonegy éves kapus. Az elmúlt bajnoki idényt Gyirmóton kezdte Tóth Martin, de tavasszal már kölcsönben Kapuváron szerepelt. „Mayer János edző keresett meg, hogy számítana rám a bajnokságban. A második fordulótól már első számú kapus lettem. Szerettem volna kipróbálni magam a felnőttek között, valamint rutinszerzés céljából is haszon volt ez a fél év. Nem titok, hogy a tavaszi forduló elején a bennmaradásért küzdöttünk. Mivel nem volt időnk az alapozásra, az első pár mérkőzésen alig gyűjtöttünk pontot. Így a kilencedik helynek is örülünk, habár előbbre is végezhettünk volna a bajnokság hajráját figyelembe véve” – mondta Tóth Martin. A tehetséges kapus korábban strandlabdarúgással is foglalkozott. Egy éve a Bercsényi-iskola csapatával egy siófoki tornán szintén kiérdemelte a legjobb kapus címet. „Jó edzés volt a strandfoci, de mivel Győrben nincs lehetőség komolyabban űzni ezt a sportot, most már inkább csak a nagypályára koncentrálok” – tette hozzá a Bercsényi korábbi diákja. „Nagyon szeretek edzeni, ezért örültem, amikor Gyirmótról megkerestek, hogy vegyek részt a kapusok felkészülésén. Egyelőre semmit nem tudok a jövőmről. Gyirmóton kezdtem el játszani és itt is szeretném folytatni. A példaképem, Casillas karrierjében is nagy fordulatot hozott ez a nyár. Ami engem illet, várom a lehetőségeket és bízom benne, hogy megtalálom a helyemet” – fogalmazott Tóth Martin. A kapustehetség saját elmondása szerint sosem akart mezőnyjátékos lenni, hiszen karakteréhez ez a poszt illik a legjobban. „Focizni szeretnék, azonban, ha nem oldódik meg a helyzetem a labdarúgásban, akkor el kell kezdenem munkát keresni. Gyirmóton kemények az edzések és mindenkinek egy a célja: a győzelem. A fiatalokból álló második számú csapatban nagyon jól kijövünk egymással. Remek a hangulat az öltözőben és elszántak vagyunk a pályán. Úgy látom, hogy ez a keret – Nagy Attila edzővel – képes lesz bajnokságot nyerni a megyei első osztályban és ennek én is a részese akarok lenni. Azonban még nem dőlt el, hogy számolnak-e velem az egyesületnél” – mondta a hálóőr, aki eddigi karrierje alatt is rengeteg élménnyel gazdagodott. „A megyei egyben minden meccs presztízskérdés. Emlékezetes találkozó volt a  Beled és a Bácsa elleni is, de a legszívesebben a két évvel ezelőtti, zalaegerszegi mérkőzésre emlékszem. Akkor a Gyirmótban védtem és bár a meccset elveszítettük, a tribünről az ellenfél drukkerei megtapsoltak bennünket” – mesélte zárásul Tóth Martin. (Kamocsai Rita)

További hírek

Általános
Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

2023-12-04 11:20:50

Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

December 2-3-án került megrendezésre Gyirmóton az Alcufer Stadionban, valamit a győri DAC pályán a Területi Amatőr Válogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT).

Általános
2021/2022 TAO kérelmi felület

2021-02-19 15:02:40

2021/2022 TAO kérelmi felület

Megnyílt a 2021/2022-es Elektronikus Kérelmi Rendszer

Általános
A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

2020-12-08 09:13:11

A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

A megyei első osztályban szereplő SFAC labdarúgók és stábtagok kezdeményezésére hétfőn a SFAC 1900 SE „főzte” az ebédet a soproni mentőállomás dolgozóinak.

Általános
TAO-tájékoztató Gyirmóton

2020-02-13 15:05:31

TAO-tájékoztató Gyirmóton

Február 22-én sportfejlesztési programok benyújtása, évértékelési elvek, elektronikus aláírás, ügyfélkapus rendszer témában tartanak TAO-tájékoztatót egyesületeknek.

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok