Az ETO-ból erősített a Csanak

2017. március. 07., 15:21   |    

Az ETO-ból erősített a Csanak

Hétvégén folytatódik a megyei I. osztályú bajnokság, s várhatóan nagy lesz a versenyfutás az aranyéremért.

Az éllovas Nyúl és a második Lipót mögött mindössze ötpontos hátránnyal várja a folytatást a Ménfőcsanak, amelynek kerete jelentősen átalakult. Az együttes nemrég megállapodást kötött a jelenleg NB III-ban szereplő ETO-val. „Ennek köszönhetően három olyan labdarúgó – Szalai Ádám, Ködmön Zoltán és Ilkovics Miklós – is érkezett hozzánk, akik egyelőre nem fértek be az ETO keretébe, ám értékes, jó futballisták. Így nem a kispadon ülnek, hanem felnőttbajnokságban játszhatnak a következő szezonban” – árulta el Mayer János, a ménfőcsanakiak edzője. A szakvezető hozzátette: Ilkovics megfordult az ukrán első osztályban is, s azért került Ménfőcsanakra, mert a zöld-fehéreknek már teljes volt a játékoskerete. „Rajtuk kívül hárman, Farkas Balázs, Karácsony Péter és Póczik Richárd érkeztek, ám öten – Szabó Péter, Csaplár Ádám, Menyhárt Adrián, Hegedűs Attila és Török Balázs – távoztak a csapattól. A felkészülésünk jól sikerült, amit elterveztünk, azt el tudtuk végezni, ám hogy valójában mennyit erősödtünk, az a szezonban majd csak a tétmérkőzéseken derül ki” – tette hozzá Mayer János, aki azt is elmondta, természetesen szeretnének mindent megnyerni. „Valóban nem sok a hátrányunk a bajnokságban, de tisztában vagyunk vele, nem mi vagyunk a legnagyobb esélyesek. Bízom benne, hogy a lehető legjobban szerepelünk majd a pontvadászatban és az egykor Szabad Föld-kupa néven ismert, a Magyar Kupában legtovább jutó  amatőr csapatok döntőjében. Április tizenkilencedikén a Baktalórántházával találkozunk az MTK új stadionjában. A Ménfőcsanak 1984-ben volt utoljára ebben a sorozatban döntős, akkor nem sikerült győzni, most mi nagyon szeretnénk megnyerni a trófeát.” (Szeitz Tibor, Kisalföld)

További hírek

Általános
Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

2023-12-04 11:20:50

Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

December 2-3-án került megrendezésre Gyirmóton az Alcufer Stadionban, valamit a győri DAC pályán a Területi Amatőr Válogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT).

Általános
2021/2022 TAO kérelmi felület

2021-02-19 15:02:40

2021/2022 TAO kérelmi felület

Megnyílt a 2021/2022-es Elektronikus Kérelmi Rendszer

Általános
A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

2020-12-08 09:13:11

A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

A megyei első osztályban szereplő SFAC labdarúgók és stábtagok kezdeményezésére hétfőn a SFAC 1900 SE „főzte” az ebédet a soproni mentőállomás dolgozóinak.

Általános
TAO-tájékoztató Gyirmóton

2020-02-13 15:05:31

TAO-tájékoztató Gyirmóton

Február 22-én sportfejlesztési programok benyújtása, évértékelési elvek, elektronikus aláírás, ügyfélkapus rendszer témában tartanak TAO-tájékoztatót egyesületeknek.

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok