Az észtek ellen kezdi 2023-at a férfi A-válogatott

2023. március. 02., 14:33   |    

Az észtek ellen kezdi 2023-at a férfi A-válogatott

A 2023-as év az Európa-bajnoki selejtezők jegyében telik majd a férfi A-válogatott számára, az esztendőt azonban felkészülési mérkőzéssel kezdi Marco Rossi együttese, az ellenfél az észt válogatott lesz.

A magyar válogatott az Eb-selejtezők sorsolásán ötcsapatos csoportba került, így a selejtezősorozat két játéknapján is felkészülési mérkőzést játszik majd. A mieink egyik selejtezős szabadnapja éppen az első játéknap lesz, az UEFA jelenleg érvényben lévő szabályzata alapján azonban a szabadnapos válogatottak is kötelesek pályára lépni, vagyis felkészülési mérkőzést játszani.

Marco Rossi együttese a fentieknek megfelelően a 2023-as évet március 23-án felkészülési mérkőzéssel kezdi, méghozzá Észtország ellen, hazai pályán. Az észtek a 2022-es évet a Balti Kupával zárták, melyen rajtuk kívül Lettország, Litvánia és Izland vett részt. A négycsapatos torna elődöntőjében büntetőkkel kaptak ki Lettországtól, majd a 3. helyért játszott mérkőzésen Eb-selejtezős ellenfelünket, Litvániát verték 2-0-ra. Az észtek a Nemzetek Ligája D divíziójában szerepeltek idén, és csoportgyőzelmükkel feljutottak a C ligába.

– A 2022-es évben nagyon erős ellenfeleink voltak, amelyek rendre kezdeményeztek ellenünk, így most kifejezetten olyan ellenfelet szerettünk volna, amellyel szemben valószínűleg nekünk kell majd kezdeményeznünk és feltörni a szervezett, felállt védelmet – mondta Marco Rossi az mlsz.hu-nak. – Az észtek veszélyesek, amit az is jól mutat, hogy nyáron 0-0-s döntetlent játszottak a bennünket két vb-selejtezőn is legyőző Albániával. Bár játékosaik többsége az észt bajnokságban játszik, van kerettagjuk az Arsenalból, a Tottenhamből és az FC Zürichből is.

A mérkőzésnek ezúttal is a Puskás Aréna ad otthont. A mieink az Észtország elleni mérkőzés után négy nappal, március 27-én a bolgárok ellen kezdik meg szereplésüket az Eb-selejtező sorozatban. 

Az MLSZ korábban elindította a 2023-as hazai tétmérkőzések bérleteinek értékesítését, a szezonnyitó magyar-észt összecsapás jegyeinek értékesítéséről hamarosan tájékoztatjuk az érdeklődőket. A szurkolók kevesebb mint egy hét alatt 25 ezer bérletet váltottak meg a Puskás Arénában rendezendő Eb-selejtezőkre.


További hírek

Bajnokság
Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

2024-12-20 09:26:48

Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

Bajnokság
UEFA

2024-12-18 09:40:00

UEFA "C" tanfolyam 2025 Tavasz

Bajnokság
MLSZ TAO Ellenőrzési Osztály zárva tartás

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok