Az Abda és a Vitnyéd csap össze - elszánt csapatok a Keglovich László Megyei Kupa döntőjében

2024. május. 24., 10:56   |    

Az Abda és a Vitnyéd csap össze - elszánt csapatok a Keglovich László Megyei Kupa döntőjében

Vasárnap tizenhatodik alkalommal rendezik meg a megyei amatőr futball éves szinten legrangosabb találkozóját, a Keglovich László Megyei Kupa fináléját, melyben az Abda és a Vitnyéd csap össze.

„A tizenkilenc vármegye és Budapest közül kilenc rendez hasonló sorozatot, szerencsére a mi régiónkban továbbra is rendkívül népszerű a Keglovich-kupa. Az országos kupa-szereplés miatt is rangja lett a sorozatnak, s nem véletlen rendezzük a döntőt mindig egy kiemelt helyszínen, több éve vagy az ETO vagy a Gyirmót létesítményében. Ezúttal az Alcufer Stadionban, a Gyirmót–Haladás  NB II-es bajnoki előtt, vasárnap 14 órakor lesz a finálé, amit térítésmentesen nézhetnek meg az érdeklődők,  akik természetesen ott is maradhatnak a másodosztályú mérkőzésen. Mindkét megyei első osztályú döntős erős, köztük bajnoki címre is esélyes ellenfeleket búcsúztatott a korábbi fordulókban, közülük az Abda másodszor, míg a vitnyédiek először szerepelnek a sorozat, minden bizonnyal izgalmas fináléjában” – emelte ki a kupadöntő kapcsán rendezett sajtótájékoztatón Horváth László az MLSZ Győr-Moson-Sopron vármegyei igazgatója.

„Nagyon örülünk, hogy a döntőben szerepelhetünk, s az hogy idáig eljutottunk bizonyítja, hogy jó úton járunk. A döntő ünnep lesz, s nem csak az egyesület, a településünk számára is, ezért nagy siker, hogy ott vagyunk a fináléban. Persze, ha már ott  vagyunk, egy győzelemmel jó lenne az i-re feltenni azt a bizonyos pontot” – mondta Szalai Csaba a Vitnyéd elnöke.

„Én a munkában hiszek, s ezt a játékosaim tudják a legjobban bizonyítani. Bevallom, én nem könyvelem el azt sikerként, hogy döntőt játszhatunk, akkor leszek teljes mértékben elégedett, ha megnyerjük a kupát” – szögezte le Kiss Ákos a vitnyédiek fiatal trénere.

„Az utóbbi évek legjobb hangulata jellemzi a csapatunkat, amely nagyon egyben várja a döntőt. A taktikánkról nem nagyon szeretnék beszélni, ám annyit elárulhatok, fejben már mindegyikünk kész a fináléra" – tette hozzá Varga Gergő csapatkapitány.

„Már egyszer sikerült elhódítanunk a kupát. Hatalmas élmény, emiatt is szeretnénk újra megnyerni a sorozatot, ami számukra azért is fontos, mert ilyenkor tudjuk kicsit jobban megmutatni magunkat – fogalmazott Tóthpál Gábor az abdai egyesület elnöke. 
„Voltak hiányzóink, s nem kezdtük jól az őszt, ami meghatározta a tavaszt is. Kimondott célunk volt jól teljesíteni a sorozatban, a bajnoki szereplés kárpótlásaként pedig szeretnék megnyerni a kupát” –  mondta Knauz Csaba az abdai gárda korábbi nagyszerű játékosa, ma már edzője.

A csapat kapitánya, Balogh László a két évvel ezelőtti siker részese is volt:

„A munka és az iskola mellett nem mindig könnyű motiválni a társakat, ám erre a döntőre senkit nem kellett felrázni. Szerencsére vagyunk páran, akik már részt vehettünk a kupa korábbi  fináléjában, s egyértelmű célunk, hogy újra átéljünk egy ahhoz hasonló sikert."

(Forrás: Kisalföld)

 


További hírek

Bajnokság
Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

2024-12-20 09:26:48

Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

Bajnokság
UEFA

2024-12-18 09:40:00

UEFA "C" tanfolyam 2025 Tavasz

Bajnokság
MLSZ TAO Ellenőrzési Osztály zárva tartás

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok