Az MLSZ Veszprém Megyei Igazgatósága 2022. április 29-én pénteken, öt megye részvételével rendezte meg a McDonald’s Fair Play Cup Regionális döntőjét Veszprémben, az Erdész úti Sportcentrumban. A Veszprém megyei győzteseseknek Győr-Moson-Sopron megyei Révai Miklós Gimnázium Kicsit Hosszú lány gárdájával és a Soproni Széchenyi István Gimnázium férfiúival, Zala megye, Vas megye és Somogy megye legjobbjaival kellett megmérkőzni, a tét már az Országos Döntőre való bejutás volt. Mivel az első két helyezett gárda juthatott csak tovább, így nem lehetett félvállról venni a meccseket, amit nem is tettek a játékosok, mindent beleadva lendületes mérkőzéseket varázsoltak a pályákra. A lányok mezőnyében a Kaposvári Gépészes Lányok 11 pontot szerezve lettek az aranyérmesek, őket a Vas Megyei Orlay csapata követte 7 pontot gyűjtve. A fiúknál is minden csapaton látszódott, hogy ott szeretne lenni az országos döntőben, ezért mindent megtettek a legények. Az eredményeket látva hamar kirajzolódott, hogy a Sopron csapatának a Veszprém megyei Noszlopy lesz a legnagyobb vetélytársa. Az első helyen megyénk csapata a Soproni SZIG végzett 11 ponttal, míg a második helyet a veszprémi Noszlopy iskola csapata szerezte meg.
McDonald's Fair Play Cup Regionális veszprémi döntőjének végeredménye:
Lányok:
Fiúk:
A díjakat Kocsárdy Gyula, a Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots koordinátora adta át. GRATULÁLUNK minden résztvevőnek és sok sikert kívánunk az Országos döntőn a továbbjutott csapatoknak!