Amatőr fociban és futsalban is az élen

2017. április. 24., 14:44   |    

Amatőr fociban és futsalban is az élen

Nagyszerű sikert ért el az elmúlt héten a WHB Ménfőcsanak együttese, amely megnyerte az Amatőr Kupát.

Győr-Moson-Sopron megye a kilencedik alkalommal adta a győztest a kupa hosszú történetében. „Nagyszerűen éreztem magam az MTK stadionjában rendezett döntőn – kezdi Bolla Péter, az MLSZ megyei társadalmi elnöke. – Ismét bebizonyítottuk, hogy milyen erős megyénk amatőr labdarúgása. Országosan nemcsak nálunk van a legtöbb igazolt játékos és a legtöbb csapat, hanem eredményesek is vagyunk. Ménfőcsanakon évek óta nagyszerű munkát végeznek Turbék István elnök vezetésével. Rengeteg gyerek futballozik náluk, jó az utánpótlás-nevelés és a terveik között szerepel, hogy a felnőttcsapattal feljussanak az NB III-ba.” Az előmérkőzésen is érdekelt volt a megye, hiszen a női Magyar Kupa döntőjében története során először szerepelt az ETO. A zöld-fehérek bár súlyos vereséget szenvedtek, így is büszkék az ezüstéremre. „Örülök, hogy a magyar labdarúgás legújabb kori sikeréhez is hozzátett egy téglát a megye – folytatja Bolla Péter. – Amikor Csányi Sándort, az MLSZ elnökét beválasztották a FIFA tanácsába, akkor természetesen gratuláltam neki. Ő elmondta, hogy a szavazók díjazták a hazai futballban végbement pozitív változásokat, például hogy a válogatottunk sok időt követően kijutott az Európa-bajnokságra, valamint hogy futsalban is ott vagyunk a kontinens élvonalában. Szerintem a válogatott EB-szereplése mellett ebben óriási érdeme van Győrnek, a Rába ETO-nak, amely jó néhány éve remekül küzd a nemzetközi porondon, rendre ott van Final Four közelében.” A megyei győztesek 1968: Kapuvári Spartacus, 1977: Csornai SE, 1978: Csornai SE, 1991: Rábapatona, 1998: Jánossomorja, 2001: Gyirmót, 2011: Győrszemere, 2012: Jánossomorja. (Kisalföld)

További hírek

Általános
2026 - UEFA C tanfolyamok indulnak
Általános
Labdarúgás szabálymódosítások 2025

Értesítők, információk

2025-10-01 13:48:07

Fegyelmi határozat (Október 1.)

Szponzorok