Az MLSZ-ben megtartották az NB III-as feljutásért rendezendő osztályozók sorsolását. Megyei bajnokunk, a Ménfőcsanak a Salgótarjánnal került szembe.
Az SBTC a Nógrád megyei első osztályú bajnokság élén végzett, megelőzve a Karancslapujtő és Érsekvadkert együttesét. A Salgótarján 22 találkozójából 21-et megnyert és egyszer döntetlent ért el, vagyis veretlenül lett bajnok.
Az NB III-as indulást a Tolna (Tolna megye), az Algyő (Csongrád megye) és a Pécsvárad (Baranya megye) nem vállalta. Így három csapat játék nélkül jutott fel az NB III-ba, további tizennégy együttesből pedig hét kerül fel a harmadosztályba osztályozó után.
A párosítás: REAC (Budapest)–Sárvár (Vas megye), Eger (Heves megye)–Balatonfüred (Veszprém megye), Szajol (Jász-Nagykun-Szolnok megye)–Sajóbábony (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Komárom (Komárom-Esztergom megye)–Maroshegy (Fejér megye), Nagykanizsa (Zala megye)–Nagyatád (Somogy megye), Kecskemét (Bács-Kiskun megye)–Hajdúböszörmény (Hajdú-Bihar megye), Ménfőcsanak (Győr-Moson-Sopron megye)–Salgótarján (Nógrád megye).
Osztályozó nélkül feljutott: Taksony (Pest megye), Méhkerék (Békés megye), Sényő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
A párharcok első mérkőzéseit június 9-én, a visszavágókat június 16-án rendezik meg.
2025-07-23 09:28:25
2025-06-23 11:16:59
2025-06-20 08:16:20
Nevezési határidő július 4. péntek 12.00 óra
2025-10-22 09:50:08
2025-10-21 13:50:11
2025-10-16 09:31:44
2025-10-16 08:10:01
2025-10-08 10:08:39
2025-10-07 13:38:23