Klubikon a Fertő partján

Horváth István, a fertőszentmiklósi labdarúgás ikonja tegnap ünnepelte a 70. születésnapját. A nagy hangerővel bíró egykori helyi kedvenc foci iránti szeretete gyermekkorában kezdődött, bár szülei nagyon féltették és tiltották is a labdarúgástól. Kedvenc száma a tízes, hiszen abban játszott a mérkőzéseken, de az egyes szám is megilleti, mert még mindig a szurkolók első számú kedvence... – Valóban, az egyes számot a klubhűségemért kaptam a szurkolóktól. Ugyanis csak egy csapatban, a Fertőszentmiklósban játszottam pályafutásom során, 1958-tól 1980-ig. Egy munkahelyem volt, a Fertő Tavi Nádgazdaság, ahol közgazdászként dolgoztam. – A sok-sok hétvégi távollétet hogyan viselte a családja? – Könnyű helyzetben voltam, mivel feleségem is imádja a sportot, fiatal éveiben kiválóan kézilabdázott. Két felnőtt gyermekem van, egy lányom és egy fiam, akik szintén sportos beállítottságúak. A lányom megajándékozott két csodálatos fiúunokával, a nagyobbik tizenkilencedik évében van, a felnőttcsapatunk tagja. A kisebbik még nincs hatéves, de már együtt focizni járunk. – Kiknek köszönheti a legtöbbet a pályafutása során? – Szeretett szülőföldemen, Fertőszentmiklóson negyvennégy évig szolgáltam a klubot. Több évtizedig edzősködtem, sportköri elnökként is tevékenykedtem, ott segítettem, ahol szükség volt rám. Volt egy kis kitérő, akkor Kapuváron két, Fertődön pedig hat évet dolgoztam. Nagyon jó edzőktől tanulhattam a szakmát. A teljesség igénye nélkül: Rajnai János, Kummer Ernő vagyis Pluci bácsi, vele megnyertük a megyei első osztályt, s négy évig az NB III-ban is az edzőnk volt. Szabó József Szatya, tőle is volt mit tanulnom. Sok vezetőnek tartozom hálával, de legtöbbet Baranyai Imre segített a munkahelyemen és a fociban egyaránt. A munkámat a megye labdarúgásáért díjjal is elismerték a szövetségben. A sok jó barátot, akiket évtizedek alatt gyűjtöttem, mind a sportnak köszönhetem. – Őriz szomorú emlékeket is? – Ötven évig, 1963-tól 2013-ig a megyei első osztályban és az NB III-ban szerepeltünk. Amikor három éve kiestünk a megyei első osztályból, a halál kerülgetett. De tudtam a kötelességem, hogy segíteni kell. Elégedett vagyok a sorsommal, és nem is vagyok sértődött, csak bánatos, mert elvették tőlem azt, amit a legjobban szeretek, már nem tartanak igényt a munkámra a fertőszentmiklósi klubban. (Páder Vilmos, Kisalföld)

---