Jó napot fogtak ki a megyei gólvágók

2015. október. 15., 16:14   |    

 Jó napot fogtak ki a megyei gólvágók

A szokásosnál is eredményesebbek voltak a megyei alacsonyabb osztályban szereplő együttesek támadói. A múlt hétvégén öt játékos ért el legalább öt találatot. Közülük hárman hétszer találtak a kapuba.

Potyogtak a gólok múlt hétvégén a megyei alacsonyabb osztályú bajnokságokban, ahogy arról beszámoltunk, a Mosonszentmiklós 20(!) találatot szerzett egy óra alatt. Szintén a megyei II. osztályban hét gólig jutott az Abda és a Bősárkány. A megyei III. osztályban három együttes – Écs, Markotabödöge, Jobaháza – is kilenc gólt rúgott. További érdekesség, hogy öt játékos ért el legalább öt találatot. Közülük hárman hétszer találtak a kapuba. Mosonszentmiklóson Finta Bence és Varga Imre is hétszer zörgette meg a hálót. Előbbi tavalyi, egy mérkőzésen szerzett négygólos rekordját múlta felül. „Ez azért másmilyen meccs volt, hiszen az ifjúsági játékosokból álló Győrladamér volt az ellenfelünk, s ellenük jóval könnyebben ment a góllövés” – mondta a mosonszentmiklósi játékos, aki a hét találatnak köszönhetően a góllövőlista élére ugrott, megelőzve azt a dunaszegi Bari Márkot, aki korábban szintén hét gólt lőtt a győrladamériaknak. Remekül sikerült a hétvége a jobaházi Orbán Rajmundnak is, aki szintén hét gólt lőtt a vasárnapi fordulóban. Öt-öt hétvégi találattal büszkélkedhet két labdarúgó is, az écsi Forgács Dániel, Markotabödögén pedig Huszka Károly talált ennyiszer a kapuba. (Szeitz Tibor)

További hírek

Általános
2026 - UEFA C tanfolyamok indulnak
Általános
Labdarúgás szabálymódosítások 2025

Értesítők, információk

2025-10-01 13:48:07

Fegyelmi határozat (Október 1.)

Szponzorok