Gyirmót: ősztől is NB II

2015. június. 04., 12:40   |    

 Gyirmót: ősztől is NB II

Harmadik lett a Gyirmót az NB II-ben, a csapatnak járó bronzérmeket dr. Barczi Róbert, az MLSZ versenyigazgatója, Bolla Péter, a Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó Igazgatóság társadalmi elnöke és Horváth László igazgató adta át.

Múlt vasárnap rendezték a labdarúgó NB II utolsó fordulóját, ahol eldőlt, hogy a Vasas mellett a Békéscsaba jutott fel egyenes ágon az első osztályba. A Gyirmót bár sokáig versenyben volt az élvonalbeli szereplésért, végül „csak” a harmadik lett. Mint ismert, az NB I-es csapatok közül a Győri ETO mellett a Pécsi MFC, a Nyíregyháza, a Kecskeméti TE és a Lombard Pápa sem kapott licencet a következő idényre, így az MLSZ célkitűzése – mely szerint a 2016/2017-es szezonban már 12 csapatos lesz az első osztály – már az ősztől megvalósul, és nem kell feltölteni az élvonal mezőnyét a másodosztályból ahhoz, hogy páros számú csapat legyen az NB I-ben. Mindez azt jelenti, hogy nem lesz első osztályú csapata Győrnek: a Gyirmót ismét a másodosztályban, az ETO az NB III-ban kell hogy szerepeljen. Gyirmóton tegnap este tartották  az éremátadót, ami érthetően elég gyászos hangulatúra sikeredett. A csapatkapitány, Balog Zoltán csalódottan foglalta össze érzéseit és a kudarc okait: „Nehezen éltük meg az öltözőben az elmúlt napokat,  heteket. Személy szerint rendkívül csalódott vagyok én is. Korábban azért igazoltam Gyirmótra, mert szerettem volna minél hamarabb újra az élvonalban játszani és  a klubnál éreztem  lehetőséget arra, hogy újra NB I-es legyek. Egész évben az első osztályra készültünk, tényleg mindenki odatette magát. Persze néha ilyen a foci, hihetetlen veretlenségi sorozatot produkáltunk és éppen akkor csúszott be egy vereség a Sopron ellen, amikor már nem szabadott volna. Nyilván a bajnokság  végén úszott  el  az ezüstérem, de az az igazság, hogy nagyon sok  találkozón játszottunk döntetlent,  melyek  közül többet is megnyerhettünk volna. Sajnálom, hogy így alakult, még az utolsó fordulóban is bíztunk a feljutásban, ám a meccs végén már tudatosult bennünk, hogy a csoda ezúttal   elmarad” – nyilatkozta lapunknak a Fradiban is szereplő rutinos futballista. „Ma este ünnepelni készültünk, s bár szép eredmény a harmadik hely, számunkra óriási kudarc, hogy nem sikerült kiharcolni a feljutást –  emelte ki még az éremátadás előtt Horváth Ferenc, a csapatot támogató Alcufer társtulajdonosa. – Biztosan lesznek változások, de az nem változik, hogy mi nem adjuk fel, célunk továbbra is, hogy élvonalbeli csapat legyen  a Gyirmót. Reméljük, ez  minél hamarabb sikerül” – emelte ki Horváth Ferenc, aki aztán megköszönte a csapat tagjainak és a stábnak a közös munkát. Ami egyébként Sisa Tiborral véget ér, hiszen a a vezetőedző szerződése június végén lejár, s egyik fél sem hajlik annak meghosszabbítására. „Úgy gondolom, a futball néha  olyan, mint egy szép festmény. Apró kis ecsetvonásokon múlik a siker, melyek együtt alkotnak egy kerek egészet. Sok kis apró ecsetvonást  tettünk fel együtt erre a képre, de az utolsót nem sikerült” – fogalmazott a szakember, aki két év után távozik Gyirmótról. Itthonról és külföldről is vannak ajánlatai, de további részleteket ezzel kapcsolatban nem árult el a volt vezetőedző.  

További hírek

Általános
Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

2023-12-04 11:20:50

Sikeresen szerepelt csapatunk a Területi Amatőr Válogatottak Tornáján

December 2-3-án került megrendezésre Gyirmóton az Alcufer Stadionban, valamit a győri DAC pályán a Területi Amatőr Válogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT).

Általános
2021/2022 TAO kérelmi felület

2021-02-19 15:02:40

2021/2022 TAO kérelmi felület

Megnyílt a 2021/2022-es Elektronikus Kérelmi Rendszer

Általános
A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

2020-12-08 09:13:11

A SFAC család ebéddel kedveskedett a soproni mentősöknek

A megyei első osztályban szereplő SFAC labdarúgók és stábtagok kezdeményezésére hétfőn a SFAC 1900 SE „főzte” az ebédet a soproni mentőállomás dolgozóinak.

Általános
TAO-tájékoztató Gyirmóton

2020-02-13 15:05:31

TAO-tájékoztató Gyirmóton

Február 22-én sportfejlesztési programok benyújtása, évértékelési elvek, elektronikus aláírás, ügyfélkapus rendszer témában tartanak TAO-tájékoztatót egyesületeknek.

Értesítők, információk

2024-12-03 14:04:40

Fegyelmi határozat (December 3.)

Szponzorok